Botrány és tányértörés egy marokkói gép fedélzetén

Az egyik utas szerint a személyzet két tagja keveredett szóváltásba, a Royal Air Maroc légitársaság úgy véli, a turbulencia a felelős a történtekért.

A Casablancából Lisszabonba tartó járat utasai komolyan megijedtek, amikor edénycsörömpölést hallottak a repülőgép konyhájából. Azt hitték ugyanis, hogy valamilyen technikai hiba okozza a tányérok leesését, számolt be a Telegraph online kiadása.

 

Fotó: Royal Air Maroc /Facebook

Kiderült aztán, hogy egyáltalán nem veszélyhelyzetről van szó, hanem a személyzet két tagja veszett össze, és ezért kerültek a tálcák és a tányérok a folyosóra - éppen akkor, amikor a gép ereszkedni kezdett.

Az egyik utas szóváltásról számolt be a Yabiladi marokkói híroldalnak, és azt mondta, hogy a nézeteltérést végül nem követte fizikai agresszió.

A járatot üzemeltető Royal Air Maroc egészen máshogy nyilatkozott az esetről. Az ő verziójuk szerint veszekedés nem volt, hanem mindössze annyi történt, hogy az egyik légiutas-kísérő elfelejtette rögzíteni a szervizkocsit, és az enyhe turbulencia okozta a tányérok leesését. A Casablanca és Lisszabon között közlekedő járat repülési ideje nagyon rövid, ezért a légiutas-kíséróknek mindössze 45 percük van arra, hogy kiszolgálják az utasokat. Mivel nagy a nyomás emiatt, "tévedések" előfordulhatnak, tették hozzá.

Természetesen a légiutas-kísérőknek is vannak nehéz napjai, ide kattintva megtudhatja, mivel mennek az utasok az idegeikre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek