Az Iron Maiden énekese fogja vezetni az új zenekari Boeing 747-est is

Az Air Atlanta Icelandic légitársaságtól bérelt Boeing 747-400-as szállítja majd az Iron Maiden metálzenekart a 2016-os világ körüli turnén. Az énekes, Bruce Dickinson már végzi a gép vezetéséhez szükséges tanfolyamot.

Az ég királynőjeként is becézett Jumbo látványos festést kap majd, hasonlóan a korábban az együttes által eddig használt Boeing 757-es repülőgépekhez, melyek az "Ed Force One" névre hallgattak, írja az airportal.hu.

 

Bruce Dickinson szereti saját maga vezetni a turnégépetFotó: az Iron Maiden honlapja

A zenekar a turnén az 5 év szünet után kiadott The Book of Souls albumát mutatja be.

Bruce Dickinson, az együttes frontembere maga is kereskedelmi pilóta, repülő-fanatikus és sokszor saját maga vezeti a mindenkori Ed Force One-t.

Bruce szerint teljesen logikus lépés, hogy a korábbi 757-esről a nagyobb 747-esre váltottak, hiszen a 2016-os világ körüli turnéjuk olyan komoly logisztikát igényel, melyet a kisebb Boeing már nem tud ellátni.

A énekes azt is elmondta, hogy jelenleg végzi a Boeing 747-es típus vezetéséhez szükséges típustanfolyamot, hogy a turné során - a megszokott módon - maga legyen a pilótája és kapitánya az Ed Force One-nak. "Meg kell tanulnom a repülőgép vezetését, anélkül el sem indulunk sehova!" - tette hozzá.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek