Sosem vezetett repülőt a spanyol nő, de lehozta a gépet

"Folytassa és minden gond nélkül landolni fog, rendben?" - bátorította a légiirányító rádión keresztül azt a nőt, aki minden repülési tapasztalat nélkül hozta le kis méretű magánrepülőgépét a levegőből, végül három kilométerre a repülőtértől egy narancsligetbe csapódott.

A repülőgépet eredetileg a nő férje vezette, ám ő a vasárnapi repülés közben eszméletét vesztette. A mentőszolgálat szóvivője szerint a nőnek fogalma sem volt a repülésről, a légiközlekedést irányító tiszt mintegy másfél órán át beszélt vele, míg az asszony elkezdte a vészleszállást - írja az MTI.

A beszélgetésükről közzétett hangfelvételen hallható, ahogy a légiirányító bátorítja a nőt: "Folytassa és minden gond nélkül landolni fog, rendben?". Az asszonynak különlegesen nagy szerencséje volt, mert az ügyeletes tiszt tudta, hogyan kell az adott repülőgéptípust vezetni - vélte a spanyol légi irányítók egyesületének (USCA) szóvivője. Mint elmondta, a nő azzal sem volt tisztában, mit kell nézni a műszerfalon, helyzetét pedig az is nehezítette, hogy a felhők felett repültek, amikor a pilóta elveszítette az eszméletét.

Az irányító megkérdezte tőle, milyen magasan repülnek, ekkor 3 ezer méteren voltak, majd elmagyarázta, mit keressen a műszerfalon. Amikor az asszony észrevette, hogy a férje elájult, felhívta egy barátjukat, aki ezután értesítette a légiirányítókat. Egy helikopter és egy másik kis repülőgép is felszállt, hogy a segítsenek neki földet érni.

A férj meghalt, ám azt nem tudni, ez még a levegőben történt-e, vagy azután, hogy a gép egy narancsligetbe csapódott a sevillai repülőtér pályájától mintegy három kilométerre. A nő súlyosan megsérült, élete azonban nincs veszélyben - közölte az őt ápoló sevillai kórház.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek