Majdnem utasszállító vesztét okozta egy vulkán

    Majdnem utasszállító vesztét okozta egy vulkán

    Az Air France egyik rövidtávú, esti járata kis híján szerencsétlenséget szenvedett a hónap elején Afrikában, amikor letért a kijelölt útvonalról, hogy elkerüljön egy vihart – jelentette be a CNN.

    A francia légihatóságok elmondása szerint a gép akkor került veszélybe, amikor vissza akart térni eredeti röppályájához, de túl közel került a környék legmagasabb hegyéhez, a Kamerun-hegyhez, melynek vulkánja jelenleg is aktív. A süllyedésjelző szerencsére hamar bekapcsolt, így a pilóták még időben meg tudták kezdeni a 4000 lábnyi emelkedést, ennyi hiányzott ugyanis a végzetes becsapódáshoz. A gép végül szerencsésen elérte úti célját és gond nélkül le tudott szállni a kameruni Doualában. A fedélzeten lévő 37 utas egész idő alatt nem tudta, mekkora veszélyben volt.

    Képünk illusztráció! Fotó: Steve Walsh / flickrForrás: Travelo

     A légitársaság a CNN-t arról tájékoztatta, hogy az incidenst követően megkezdte a szükséges belső vizsgálatok lefolytatását és a pilóták eddiginél alaposabb felkészítését hasonló helyzetekre.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!