Ha beindul a szülés, a landolás nem mindig opció

Anyák napja kapcsán megnéztük, melyek a a várandós nőket érintő legfontosabb tudnivalók a nemzetközi repülőutak során. Kell-e félni például, hogy sugárzás éri a babát, vagy előfordulhat-e, hogy a rázkódástól idő előtt akar kijönni a bébi? Utánajártunk a leggyakrabban hangoztatott tévhiteknek és a valós kockázatoknak.

„A kapitány kijött a pilótafülkéből, és elmondta, hogy mivel Algéria fölött vagyunk, ahol nincs megfelelő orvosi ellátás, és gondjaim lennének a a nyelvvel és a pénznemmel is, a landolás nem igazán opció. Azt tanácsolta, próbáljak minél tovább kitartani. Én feltétel nélkül hittem is neki, úgyhogy keresztbe szorítottam a lábam, és próbáltam kizárni az összehúzódásokat" – emlékszik vissza Debbie Owen, akinél hat héttel a kiírt dátum előtt, egy repülőgép fedélzetén indultak be a fájások egy sok évvel ezelőtti napon. A cél a londoni reptér volt, a nyomás azonban hamarosan elviselhetetlenné vált. „Amikor szóltam, hogy muszáj szülnöm, mindenki azonnal tudta a dolgát" – meséli Debbie, aki ezt követően néhány percen belül már életet is adott egészséges kislányának a British Airways járatán.

Van, aki kockáztat Fotó: Phalinn Ooi / flickrForrás: Travelo

Repülőgépeken szülésekből ma már szinte minden hónapra jut egy – hiszen ahogyan évről évre növekszik a járatok és a légiutasok száma, úgy nő az esély a levegőben jelentkező, orvosi ellátást igénylő eseményekre is. Ezek egyik minősített esete a szülés, illetve a terhességgel összefüggő más egészségügyi problémák kezelése.

Egyre gyakoribbak a repülőn szülések Fotó: Iberia Airlines / flickrForrás: Travelo

Alapesetben senkit sem kell meggyőzni róla, hogy a szülés még a legsimább esetben sem vasárnapi matiné, így a baba és az anya érdeke is, hogy ne a szakszerű segítségtől távol kerüljön rá sor. Vannak azonban, akik inkább kockáztatnak. Egy nőről például – akivel le kellett szállnia félúton egy Nigériából Angliába tartó gépnek, mert megindult a szülés – utólag kiderült, hogy hazudott a terhessége idejével kapcsolatban. Az eset után sokan elítélték a nőt a felelőtlensége miatt és néhányan még megbüntetését is követelték.

Szülés az óceán fölött: nem vicces

 

De van példa számos felemelő, szerencsés esetre is. Ilyen a fent idézett Debbie Owené, akivel 22 éve véletlenül pont együtt utazott egy Afrikában dolgozó orvos is, vagy azé a filippínó hölgyé, aki koraszülése után egy Emirates-gép vécéjében, kisfiát EK-nak nevezte el a járat kódja után. A történetek háttere azonban nem szükségszerűen felhőtlen és turbulenciamentes. Gondoljunk csak bele, mi van, ha épp nincs az egészségügyben dolgozó utas a gépen, vagy pont az óceán fölött járunk, esetleg mind a kettő egyszerre.

A repülős szüléseket tehát az légitársaságok az anyák biztonsága, más utasok zavartalan útja, illetve az anyagi és időbeli veszteségek csökkentése érdekében szigorú szabályokkal igyekeznek elkerülni. Mindezek mellett pedig orvosi szempontból sem javasolt a repülőút a terhesség bizonyos szakaszaiban. Lássuk először ezeket az ellenjavallatokat.

A sugárzás helyett a trombózison aggódjunk

 

Kivétel nélkül minden fórum megnyugtat azzal a tévhittel kapcsolatban, hogy az emberi testre ható nagyobb kozmikus háttérsugárzás a repülőn árthat a babának. Hacsak az anya nem utazik repülővel minden nap, nincs oka aggodalomra a sugárdózis megnövekedése miatt. A biztonsági kapuk pedig szintén nem hordoznak extra kockázatot.

A legbiztosabb, ha megkérdezzük, mit javasol az orvos Fotó: Bsip / Europress / GettyForrás: Travelo

Egy másik elterjedt nézet, hogy nagyobb a vetélés kockázata a repülőn – mivel a légiutas-kísérőknél gyakrabban fordul elő ez a probléma. Ha azonban az első trimeszterben nem javasolja az orvos az utazást, az nem ezzel áll összefüggésben, hanem az általános kockázattal, amit az utazás (felboruló napirend, egy helyben ülés, rázkódás, stressz, az ilyenkor szokásos tünetek, pl. a hányinger kényelmetlenségi faktora) a várandós nőnek jelent. De még ezeket az egyszeri eseteket sem lehet összehasonlítani egy légiutas-kísérő napi rutinjával, melynek során a megzavart alvásciklus, a folyamatos készenlét és hosszú munkaórák állandó veszélyt jelenthetnek egy pár hetes magzatra.

Az első trimeszterben tehát az egyébként is szükséges óvatosság és a magzat sérülékenysége miatt nem javasolják az orvosok a repülést, a harmadik trimeszterben azonban a mélyvénás trombózis sokszorosan megnövekedett kockázata az ok.

Tanácsok repülés előtt, a 28. hét után
- Tájékozódjunk a légitársaságunk szabályairól a várandóssággal kapcsolatban.
- A harmadik trimeszterben és a szülés utáni egy hétben lehetőleg ne repüljünk.
- Az utazás előtti héten konzultáljunk az orvosunkkal és szerezzünk be tőle angol nyelvű igazolást.
- Az ülésünk lefoglalásánál gondoljunk a kényelemre.
- Az útra szerezzünk be kompressziós harisnyát, legyen nálunk sok víz és magnézium.
- Ne felejtsük el minden félórában átmozgatni magunkat, masszírozzuk meg a combunkat, és ha lehet, tegyük fel a lábunkat valamire.
- A biztonsági övet a hasunk alatt kapcsoljuk össze.
- Lehetőleg ne utazzunk egyedül.

 A repülés közben a mozgáshiány miatt az alsó végtagi keringés minden utasnál problémás, de a várandós anyánál minél nagyobb már a magzat, annál nagyobb a terhelés is. Épp ezért nagyon fontos, hogy a kismama minél többször álljon fel, mozgassa meg magát, nyújtsa ki a lábát és lehetőség szerint tegye is fel valamire (általában olyan helyeket is biztosítanak neki, ahol ezt könnyebben megteheti). Legyen nála folyadék, és igyon minél többet, esetleg fogyasszon magnéziumot, hogy az izmok minél inkább ellazuljanak, illetve vegyen fel kompressziós harisnyát a jó keringés érdekében.

Utazás előtt utolsó konzultáció Fotó: Media For Medical / Europress / GettyForrás: Travelo

Az amúgy egészséges, rendben zajló terhesség esetén a kismamáknak más óvintézkedéseket nem kell tenniük. Akinek valamilyen kórelőzménye van, genetikailag hajlamos a visszérbetegség kialakulására, vagy a terhessége során rendellenességet tapasztalt, az mindenképp egyeztessen az orvosával utazás előtt, és csak az orvos javaslata függvényében induljon útnak.

Reptéri szabályok

 

Természetesen bármely egészségügyi probléma kockázatot jelent a repülőgép személyzetére, a többi utas nyugalmára és a légitársaság költségvetésére nézve. Mégsem lehet kiszűrni a check-innél, hogy ki az, akinél nagyobb az esélye, hogy az út alatt szívrohamot kap, esetleg megfullad valamilyen allergiás reakciótól, vagy váratlanul elveszíti az eszméletét. A várandós nőket azonban az általános reptéri protokoll külön elbírálás alá veszi, éppen azért, mert az állapotukból adódóan az ő esetükben következtetni lehet bizonyos lehetséges problémákra. Ez egyfajta diszkriminációként is felfogató, ám a biztonság és az ésszerűség is azt diktálja, hogy a kismamák együttműködően álljanak a helyzethez.

 

Ha bármilyen panasza van, ne habozzon segítséget kérni! Fotó: Ullstein Bild / Europress / GettyForrás: Travelo

Minden légitársaság másképpen, saját hatáskörében fogalmazza meg a várandós nőkre vonatkozó szabályokat, ezért erről fontos részletesen tájékozódni a társaságnál. Általánosan elmondható, hogy a terhesség 28. hetétől az anyáknál egy hétnél nem régebbi, angol nyelvű igazolásnak kell lennie az orvosuktól arról, hogy pontosan hanyadik hétben járnak, mikorra várható a szülés, hogy a terhességük komplikációmentes volt, illetve hogy általános egészségi állapotuk nem akadálya a repülésnek. Erre gyakran formanyomtatvány is rendelkezésre áll, de mindenképpen fontos elem rajta az orvos aláírása és pecsétje.

Ikerterhességnél rendszerint a 32., „sima" terhességnél a 36. héttől nem engedélyezett a fedélzetre szállás – de ebben adódhatnak nagy eltérések. Amerikában van olyan, csak pár órás utakat bonyolító belföldi légitársaság, amely a mindenórás nőket is gond és papírozás nélkül elviszi, ugyanakkor a Magyarországról is szolgáltató WizzAir már a 34. héttől tiltja az utazást. Figyelem, visszaút esetén azt is számításba kell venni, hogy addigra hány hetes terhességről beszélünk majd!

Fontos, hogy alaposan felkészüljünk az útra Fotó: Jeff Bottari / Europress / GettyForrás: Travelo

Az utasregisztrációhoz érkező kismamákat a földi kiszolgálószemélyzet mindig megkérdezi, hogy hanyadik hétben járnak. Ha az előrehaladott állapotban lévő kismamánál nincs hiteles igazolás, a reptéri munkatárs felveszi a kapcsolatot a légitársaság helyszíni képviselőjével, aki dönthet az utazás engedélyezéséről, vagy annak elutasításáról. Ha azonban a terhességgel minden rendben, és a kismama csökkenti a stresszfaktorokat (például nem felejti otthon az orvosi papírokat), illetve figyel magára és néhány könnyen betartható szabályra az úton, akkor mindent megtett a problémamentességért.

Anyák napja alkalmából nagyon jó utazásokat, jó egészséget kívánunk minden várandós anyukának földön, vízen és levegőben!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek