Májustól újra lesz közvetlen járat Peking és Budapest között

Májustól újra lesz közvetlen járat Peking és Budapest között.

Újra lesz közvetlen légi összeköttetés május 1-jétől Kína és Magyarország, Peking és Budapest között – írja az MTI. 

Fotó: Air China

A járatot az Air China kínai állami légitársaság üzemelteti majd heti négy alkalommal, A330-as gépekkel. Pekingből indulva a gépek Minszkben egy rövid időre megállva érkeznek Budapestre, de visszafelé a járat már nem áll meg Fehéroroszország fővárosában, hanem közvetlenül Pekingbe érkezik.

Az Air China Kína állami tulajdonú nemzeti légitársasága 523 géppel rendelkezik, 326 desztinációra repül, 2013-ban 78 millió utast szállított. A légitársaság jelenleg 14 közvetlen európai járatot üzemeltet.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy 2010 és 2014 között megduplázódott a Magyarországra látogató kínai turisták száma, így tavaly már 90 ezer vendéget fogadhattunk. A közvetlen járattal ez a szám tovább növekedhet. Két hét múlva pedig a kínai turisztikai hivatal elnöke is Budapestre látogat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek