Fóbiatanfolyamokkal segít az easyJet a félelem legyőzésében

Fóbiatanfolyamokkal segít az easyJet a félelem legyőzésében

Minden hatodik ember fél a repüléstől - ennek oka legtöbbször a klausztrofóbia, valamint a turbulenciától és a fel- és leszállástól való szorongás. Az easyJet kétnapos kurzusain tapasztalt trénerek és pilóták segítségével eddig kétezer utas lett úrrá a félelmein - adta hírül a légitársaság.

Az easyJet két évvel ezelőtt indította el Fearless Flyer nevű kurzusát Liverpoolban, hogy segítsen utasainak leszámolni a repüléstől való félelmeikkel. A tanfolyam első napját a résztvevők még a földön töltik, ennek során Lawrence Leyton fóbiaszakértő és az easyJet egyik tapasztalt pilótája eloszlatja a repüléssel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, valamint hasznos technikákat tanít az idegesség leküzdéséhez. A második napon aztán egy egyórás próbarepülés alatt élesben is tesztelhetik a megszerzett tudást a résztvevők.

„El sem hiszem, hogy fel mertem ülni egy repülőgépre. Az elmúlt hét évben végig irtóztam a repüléstől, és még tegnap sem gondoltam volna, hogy lesz elég bátorságom a felszálláshoz. Viszont a kurzus remek volt, és a tanult technikáknak köszönhetően végre félelem nélkül repülhettem. Most már őszintén várom a családi vakációt!" – mesélte Sara Bell, a kurzus egyik résztvevője.

Fotó: Tim AndersonForrás: Travelo

 „Akár extrém fóbiáról, akár enyhe idegességről beszélünk, a repüléstől való félelem jelentősen korlátozhatja az érintettek szabadságát. Nem tudják meglátogatni a családjukat, nem mehetnek üzleti utakra vagy távolabbi nyaralásra. A kurzus révén sokak számára nyitottunk meg új lehetőségeket, hiszen a résztvevők kilencvenöt százaléka a tréning után félelem nélkül száll fel a repülőgépre. Ausztráliából és Argentínából is kaptunk már köszönőlevelet" – mondta Mark Wein, az easyJet Fearless Flyer kurzusainak vezetője.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek