Húszezer csikóhalat foglaltak le a párizsi reptéren

Húszezer csikóhalat foglaltak le a párizsi reptéren

Csaknem húszezer, súlyosan dehidratált csikóhalat foglaltak le a francia hatóságok a párizsi Roissy repülőtéren - írja az MTI.

A tizenkilencezer védett tengeri csikót Madagaszkáron adták fel csomagban, a célállomás pedig Hongkong lett volna. Az állatok feketepiaci értékét kétszázezer euróra (61,5 millió forint) becsülik. Nem ez volt az első ilyen eset a párizsi repülőtéren: január közepén száztizenkét döglött tengeri csikót találtak egy Sanghajból érkező pár csomagjában. A csempészek akkor azt vallották, hogy a csikóhalakat bébiételbe szánták, a párt pedig nagy pénzbírsággal sújtották.

A csikóhalakat nemzetközi egyezmény védi, mivel élőhelyük szűkülése és nagyarányú lehalászásuk miatt kihalás fenyegeti őket. A kínai természetgyógyászatban gyógyító és potencianövelő hatást tulajdonítanak nekik, és szárítva turistáknak is árusítják szuvenírként. A csütörtöki fogás a legnagyobb volt Roissyban 2005 óta, amikor egy harmincötezer példányból álló, Guineából érkező és Kínába tartó szállítmány akadt horogra.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek