Nyártól első osztályon is repülhet Budapestről

Nyártól első osztályon is repülhet Budapestről.

Az Emirates Airline 2015 nyarán az eddigi kétosztályos Budapestre közlekedő repülőgépeit háromosztályosokra cseréli. Ezzel a bővítéssel a dubaji székhelyű légitársaság az első Budapesten, amely First Class-t is kínál utasainak.

Az Emirates 2015. június 1-jén Dubajból induló EK111-es járata 8.30 órakor száll fel a Dubaji Nemzetközi Repülőtérről, és menetrendszerint 11.35 órakor érkezik meg a magyar fővárosba. A 15.05 órakor, Budapestről induló EK112 járat pedig menetrendszerint 23.30 órakor landol Dubajban. A menetrend tehát változatlan. Az EK111 és EK112-es járatok különlegessége az, hogy ezeken üzemelnek majd elsőként azok az Airbus A330-200-as típusú gépek, amelyek már három osztályon várják az utasokat. A bővítés miatt az osztályonként foglalható ülések számának változásáról itt írtunk.

"Az Emirates elkötelezett a magyar piac iránt, és a mostani bővítéssel büszkén válunk az első olyan légitársasággá Magyarországon, amely First Class-t is kínál az utasainak Dubajba, és a légitársaság globális útvonalhálózatának köszönhetően Afrikába, a Távol- és Közel-Keletre és Ausztráliába is." – mondta el Horváth Gábor, a légitársaság country managere.

A Business, valamint a First Class utasok igénybe vehetik az exkluzív Emirates Lounge-ot a budapesti repülőtéren, rendelkezésükre áll a légitársaság sofőrszolgáltatása és az elsőbbségi beszállás. Valamint a prémium osztályon utazóknak az Emirates poggyász-szabályozása 50 kg feladott poggyász szállítását teszi lehetővé. (Turista osztályon 30 kg, üzleti osztályon 40 kg a térítésmentesen feladható poggyász a dubaji légitársaságnál.)

Újabb cikkünk ebben a témában:

Balira készül? Íme egy új alternatíva
Naponta közlekedő járatot indít az Emirates Dubaj és Bali között.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek