Három deci sör ezerötszázért a fedélzeten

Mihez kezdjen, ha megéhezik egy fapados járaton? Nyúljon mélyen a zsebébe! Instant kávé papírpohárban 940 forintért, három deci sör 1570 forintért, szendvics 1800 forintért. Sőt, akad olyan diszkont légitársaság is, ahol egy tapas-tál borral kísérve drágább, mint a Michelin-csillagos Onyx három fogásos ebédmenüje.

A fapadosok pont attól fapadosok, hogy az utasoknak nem kell igénybe venniük olyan kényelmi szolgáltatásokat, amikre igazán nincs is szükségük. Így például nem kapunk se enni, se inni a fedélzeten, de többnyire jóval olcsóbban repülhetünk, mintha egy klasszikus légitársaság járatán kaptunk volna egy apró csokis sütit kávéval. De mi történik, ha mégis megéhezünk a fapadoson? Nem maradunk étlen-szomjan, igaz, ennek jócskán megkérik az árát.

A finom falatok csak annak járnak, aki megfizeti őket
Galéria: Pofátlan árak a fapadosokon
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

 

Bár alapvetően mi inkább indulás előtt vagy után szeretjük megejteni az étkezéseinket a túlárazott reptéri, és még annál is túlárazottabb repülős kaják helyett, tudjuk, hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy mégiscsak vásárolnia kell valami harapnivalót a repülőn. A túl korai indulás miatt már nem fér bele a reggeli otthon, vagy a hosszú úton egyszerűen megéhezik az ember. Ezért aztán kíváncsiak lettünk, mit kínálnak a Budapestről induló fapadosok és legfőképp mennyiért?

Kávé, szendvics, csoki

A teljesség igénye nélkül megnéztük több Budapestről járatot üzemeltető fapados légitársaság honlapját, mennyiért juthat hozzá náluk az ember egy egyszerű presszókávéhoz, fél liter ásványvízhez, egy doboz kólához, egy kis doboz sörhöz, egy kis sós illetve édes rágcsához, valamint a legolcsóbb szendvicshez. Az árakról általánosságban elmondható, hogy minden légitársaság esetében pofátlanul magasak, az ár/érték arányban talán mutatkozhatnak eltérések. (Azt máris leszögeznénk, hogy nem volt módunk végigkóstolni a kínálatot, csupán a honlapokon található információk alapján alkotunk véleményt.)

A két legismertebb fapados, a Wizz Air és a Ryanair közötti árversenyt ebből a szempontból egyértelműen a Wizz Air nyeri, nagyjából egy euróval olcsóbb náluk enni, mint az írek gépein. Egy papírpoharas instant kávéért a Wizznél 2 eurót (jelenlegi árfolyamon körülbelül 630 forintot) kell fizetni, míg a Ryanairnél ugynez 3 euróba (vagyis 940 forintba) fáj. A legolcsóbb szendvics az ír fapadosnál 1400 forintba kerül, de ez egészen jó vásárnak tűnik az easyJet 1700 forintos, vagy az AirBaltic 1800 forintos szendvicséhez képest.

Az általunk vizsgált légitársaságok közül a Ryanairnél éri meg a legkevésbé megszomjazni, egy fél literes ásványvíz 940 forintba kerül, három deci kóláért 780 forintot, szintén három deci sörért pedig 1570 forintot kérnek el. Ennél már csak az AirBalticnak vannak durvább árai, de mentségükre szóljon, hogy előre is megrendelhetjük a fedélzeti ellátást, így a táblázatban szereplő összegeknél egy fokkal barátságosabb árakon is hozzájuthatunk az ételekhez és italokhoz.

 

Instant leves és melegszendvics

Azok számára pláne nincsenek jó híreink, akik a szendvics-kávé kombónál komolyabb étkezésre vágynak a felhők felett. A legtöbb társaságnál a melegételek kimerülnek a melegszendvicsekben (Ryanair: 5,50 euró, easyJet: 5,50 euró), instant levesekben és tésztákban (Wizz Air: leves 3 euró, tészta 4 euró, Transavia: tészta 3,50 euró, leves 2,50 euró).

A Ryanair minden járatán vannak egyszerű meleg ételek is, ilyen például a csirke nuggets 5 euróért és a hozzá passzoló sült krumpli 3,50 euróért, vagyis nagyjából 2600 forintból jön ki a Ryanair-vacsora. (A bevezetőben emlegetett Michelin-csillagos párhuzamnál maradva: a Borkonyhában pont ennyiért például mazsolás lazacpisztrángot adnak.) Más társaságoknál inkább csak a hosszabb járatokon (van ahol másfél, van ahol két és fél órától számít annak) számíthatunk gazdagabb melegétel-kínálatra.

A Norwegian a 2,5 óránál hosszabb járatain árul fotó alapján szimpatikusnak tűnő kecskesajtos salátát (7,50 euró), kókusztejes csirkét rizzsel (8,80 euró) vagy éppen tapas tálat egy üveg borral 27 euróért. Az AirBaltic a másfél óránál hosszabb járatain kínál lasagnét 8 euróért, grillezett sertésszeletet krumplival, párolt zöldségekkel és desszerttel 9,50 euróért.

Stewardess az easyJet járatának fedélzetén
Galéria: Pofátlan árak a fapadosokon
Fotó: EasyJet

 

Aki igazán komolyan gondolja a fedélzeti étkezést, az AirBalticcal jár a legjobban, náluk ugyanis 24 órával a gép indulása előtt rengetegféle ételt rendelhetünk előre a gyümölcsös palacsintától (croissant, joghurt, lekvár és alkoholmentes ital is jár mellé 15 euróért), a csirkés cézár salátán át (jár hozzá kenyér, vaj, üdítő vagy bor 10 euróért) a bécsiszeletig (előétellel, desszerttel és üdítővel/borral 15 euróért), vagy éppen a 8 euróba kerülő, salátából, csire nuggetsből, krumplikrokettből, csokoládéból és üdítőből álló gyerekmenüig. Bár látatlanban mondunk véleményt, de jobb üzletnek tűnik egy ilyen menü, mint ugyanennyit kifizetni egy szendvicsért, egy csokiért és egy sörért a Ryanairnél.

De aki valóban spórolni akar a fapados utazással, az az árak ismeretében tényleg maradjon az otthon csomagolt szendvicsnél.

Ettek már fapadoson?

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek