Luxusrepülőjárat indul Londonból New Yorkba

Melyik a világ leghosszabb repülőjárata? Melyek a legérdekesebb újdonságok a repülés terén? Melyik európai városba érdemes elruccanni a hosszú hétvégén? Hogyan férhetne bele minden szükséges dolog egyetlen kabinbőröndbe? Ilyen kérdésekre ad választ a Travelo új rovata, az Útra Kész.

Új rovatunkban a legfrissebb repüléssel kapcsolatos hírek mellett eláruljuk azt is, melyik reptéren mit érdemes a duty free-ben vásárolni, hol a legjobb a fedélzeti kaja és melyik járaton kapjuk ugyanannyi pénzért a legtöbb helyet a lábunknak.

Indulásként az Amerikába induló luxusjáratokat járjuk körül. A pénzügyi válság óta most először ismét élénkül a luxusrepülés piaca: a brit Odyssey Airlines turistaosztály nélküli járatokat tervez, az amerikai Spike Aerospace pedig felélesztené a Concorde-ot.

Fotó: Odyssey

Szuperhosszú és teljesen vízszintesre dönthető ágyakon pihenhet luxuskörülmények között az a negyven utas, akik az Odyssey Airlines hamarosan induló London-New York járatán utaznak. Az új brit légitársaság kifejezetten az üzleti utasokat célozza szolgáltatásával. Bombardier CS100-as gépük a London City repülőtérről indul először 2016-ban New Yorkba.

Korábban a Silverjet, az Eos és a Maxjet is kínált hasonló, csak üzleti utasokat szállító járatokat London és New York JFK között, ám a világgazdasági válság begyűrűzésével beszüntették szolgáltatásukat. Jelenleg a British Airways közlekedtet turistaosztály nélküli járatokat New Yorkba, ezek azonban leszállnak az írországi Shannonban, míg az Odyssey közvetlenül repül majd Londonból Amerikába.

Fotó: Spike Aerospace

A bostoni Spike Aerospace a Concorde nyugdíjazása által teremtett űrt próbálja kitölteni: a cég azt tervezi, hogy 4-5 éven belül olyan szuperszonikus meghajtással rendelkező járatokat indít New York és London között, melyek képesek lesznek kevesebb mint négy óra alatt megtenni az utat. Egy másik amerikai cég, a HyperMach Aerospace Ltd még merészebb tervekkel állt elő: az ő gépük sebessége elérné a Mach 4-et (óránként 2600 mérföldet), így egy óra alatt átérne New Yorkból Londonba. A cég arra számít, a 2020-as években már gyártásba kerülhetnek sugárhajtású gépei.

Fotó: HyperMach Aerospace

Londonból egyébként még egy útvonalon repülnek csak üzleti utasokat szállító gépek. A Heathrowból a katari Dohába induló járatot a Qatar Airways üzemelteti május óta. A 40 utas fogadására képes gépen egy retúrjegy 4300 fontba kerül.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek