Splitbe készültök vonattal? Érdemes előre megvenni a jegyet

A nyári Adria InterCity az egyik legnépszerűbb nemzetközi IC, és indén június 9-től szeptember 30-ig heti háromszor indul Budapestről Splitbe, a tengerpart mellé. A MÁV Zrt. azért ajánlja, hogy elővételben váltsuk meg a jegyeinket, ha mi is vonatos kirándulást tervezünk, mert már tavaly is megduplázódott az Adria IC utasszáma. 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak a vonattal, 2022-ben pedig ez a szám 11900-ra emelkedett.

Split nyári, óvárosi hangulataForrás: Pixabay / Készítette: Michelle Maria

Az IC-re Budapesten (a Keleti pályaudvaron és Kelenföldön) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve itt lehet hazafelé leszállni.

Újdonság, hogy a vonat a főszezonon kívül is heti háromszor közlekedik majd: az előszezonban június 17-ig, majd augusztus 28-tól az utószezonban. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity.

A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól elérhetőek az ajánlatok. Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára: a gyerekjegy 6-15 éves gyerekek számára is igénybe vehető 31 eurótól. A részletes menetrendet, megállási helyeket, valamint az egyes napokon elérhető árakat az ELVIRA menetrendi kereső felületén találjuk meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek