Ingyenes tárlatvezetés a Középpontban a középkor című kiállításon

Január 28-án 14 órakor kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a BTM Vármúzeumban - derül ki az esemény Facebook-oldaláról.

Forrás: BTM Vármúzeum/Facebook

A BTM kollégái évente több száz ásatást végeznek Budapest területén, amelyek során több ezer régészeti lelet kerül elő. Mindegyik bemutatására természetesen nincs lehetőség, de szerencsére minden évben előkerülnek olyan darabok is, amely nemcsak a kutatóknak érdekesek, hanem a nagyközönségnek is izgalmasak.

A tárgyak szinte közvetlenül a restaurátor asztaláról kerülnek a tárlókba, hiszen egy-másfél évvel ezelőtt még a föld alatt voltak, így a kiállítás látogatói valóban a régész és a restaurátor "forró nyomán" járhatnak.

Ahogyan a múzeum honlapjáról kiderül, a kiállítás tématerületek alapján mutatja be a látogatóknak a leletanyagot (pl. kerámiák, kis bronztárgyak, fegyverek, pénzek), és az érdeklődők a kísérőszövegek elolvasásával maguk is „régésztanoncokká" válhatnak.

Megtudhatják például, hogy a háztartásokban használt kerámiacsészék anyaga, formája és díszítettsége hogyan változott az Árpád-kortól a 18. századig, vagy hogy miért különösen veszélyes harcászati eszköz a sulyom, de akár egy eredeti dobókockát is megcsodálhatnak.

A kiállított tárgyak között szerepel egy kis bronzszobor is, egy korpusz, amely a budavári Szentháromság téren végzett ásatás legkorábbi lelete, és amelyet még a város alapítása előtt készítettek és a körülötte talált tárgyak tanúsága alapján több száz évig megőriztek és használtak. Bővebb információk a kiállításról a múzeum honlapján találhatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek