Ingyenes programok híresen drága városokban

Csak azért nem szabad lemondani a Svájcba, Skandináviába vagy a Benelux Államokba tervezett látogatásról, mert azt gondoljuk, ott egy csésze kávé egy itthoni háromfogásos ebéd árának felel meg. Ha elég felkészültek és kreatívak vagyunk, jó lesz!

Híresen drága úti célokat is elérhetünk fapadossal, olcsó vonatjeggyel vagy telekocsival, de kanapészörfölhetünk, lakhatunk hostelben; és egy sereg ingyenes programot is találhatunk ott, ahol egy üveg ásványvíz is több eurót kóstál.

Piknik Stockholmban

Stockholmot egy jól kifogott Wizz Air retúrjeggyel már akár 15 ezer forintért megjárhatjuk, és ebbe még a reptéri illetéket is beleszámoltuk. A hírhedten drága skandináv országokban is ingyen van a séta: remek célállomás erre a svéd főváros Djurgården nevű szigete, amely egy királyi parknak adott egykor otthont, ma pedig az egyik legkedveltebb kirándulóhely. Télen-nyáron szép, jó időben ide járnak ki piknikezni a városiak (az óvárostól kb. fél óra sétával elérhető).

A Djugarden – ők már tizenfokokban is jobban nekivetköznek
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: Visitstockholm.com

Mit ér egy stockholmi kiruccanás a viking múlt felfedezése nélkül? Irány észak, Vallentuna, és ha tényleg minden korona számít, bátran merjük ajánlani a stoppolást is Stockholmból. Ez errefelé nem csak vagány, de elég biztonságos megoldás is a közlekedésre. A fővárostól 30 kilométerre található járásban viking emlékek sokaságát találjuk. Ez a rúnák, a méretes kövekbe vésett régi feliratok misztikus birodalma, melyek felfedezését és elolvasását információs táblák segítik a látogatók számára. Első pillantásra egyébként a székely-magyar rovásírás is eszünkbe juthat e kövek láttán.

Ugye, hogy szép? Täby Kyrkby falfestményei
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: Wikiwand.com

Ha már ennyit feljöttünk északra, innen nem messze érdemes Täby Kyrkbyt felkeresnünk. A település román kori templomának kivételesen jó állapotban fennmaradt színes falfestményei mai szemmel is élvezetesen mesélik el az elődök történetét.

Bringára fel: Zürich

Genf és Zürich nemcsak Európa-, hanem világszinten a legdrágább városok közé tartozik, egy ligában játszva olyan ázsiai metropoliszokkal, mint Hongkong, Szingapúr, Tokió.
Zürich látképe képeslapra illő. Az Alpok ölelésében, a kristálytiszta gleccsertó partján fekvő település Svájc legnagyobb városa – a nagyvárosokra jellemző szürkeség, zsúfoltság, rossz levegő nélkül.

Béke, nyugalom Zürichi-tavon – Svájc legnagyobb városában járunk
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: Northfoto

A Zürichi-tóban is fürödhetünk ingyen és bérmentve, feltéve, hogy elég erőt érzünk magunkban a tizenpár fokos vízben való megmártózáshoz.

Már csak a fekvésének köszönhetően is ingyenes programok sorát kínálja: két folyó és több kisebb csatorna szeli át a várost, már nézelődni is élmény séta közben, gyönyörködni a vitorlásokban, és a kacskaringós utcák szabdalta óvárosban is jó csak úgy elveszni. A négy-öt emeletes, zsalugáteres ablakos, gyakran színes házak között mintha csak egy mesevárosban járnánk. Jó hír bringázni szeretőknek: a város Züriroll biciklijei ingyen állnak rendelkezésre! (Mindössze 20 frank letétért cserébe, amit természetesen visszakapnak a biciklisták.)

Zürirollal a tóparton
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: Youtube.com

Sanszos, hogy nem pont ez jut eszünkbe Zürichről, de a város botanikus kertjeiről is híres, amelyek közül többet is ingyen belépővel látogathatunk. A zürichiek fantasztikus kaktuszgyűjteménye, a Sukkulenten-Sammlung megtekintése szintén díjtalan. Az üvegházakban mintegy 25 ezer növényt tartanak, ezzel a számmal elnyerve a világ legnagyobb kaktuszgyűjteményének kijáró címet.

A programok felfedezésében segíthetnek a turistairodákban ingyenesen beszerezhető turisztikai kiadványok és térképek. Zürich a pezsgő kulturális-művészeti élete révén is világhíres. Ottjártunkkor egyszer az óvárosban, egy eldugott kis téren egy kamarazenekar adott elképesztő hangulatú koncertet a járókelőknek, a szabad ég alatt.

Nomen est omen: Luxembourg

Már a nevében is luxust sejtet a Luxemburgi Nagyhercegség. A miniállam Európa egyik pénzügyi központja (akárcsak Zürich), és meg is kérik az árát az itteni életnek. A gyalog- és biciklis túrázóknak mégis kedvelt célpontja, maga Luxemburg pedig több világklasszis országúti kerékpárost adott a világnak. A kicsi ország jól biciklizhető útvonalakat kínál, gyönyörű panorámával, és egy sor olyan apátsággal és templommal, amelyeket azoknak is érdemes felkeresniük, akik egyébként nem templomról templomra járnak, ha egy új vidéket akarnak megismerni.

Luxemburg, a bringások paradicsoma
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: Visitluxembourg.com

Luxembourg városából felmehetünk a Szentlélek Citadellára, ahová feljutva szép kilátásunk nyílik a miniállam fővárosára. A Ciervaux-i Bencés Apátság és a Neumünster Apátság is ajánlott célok, a városban maradva pedig jó ötlet a kanyargó Alzette folyó mentén felfedezni a belvárost. Gyönyörű gótikus Notre Dame székesegyházzal pedig nemcsak Párizs büszkélkedhet, hanem Luxembourg is. A későgótikus katedrális színes üvegablakainak látványa és a templom hangulata Dan Brown-regényekbe illő.

Európa legdrágább városainak élmezőnye
Sorrendben a legdrágábbtól: 1. Genf 2. Zürich 3. London 4. Oslo 5. Bergen (Norvégia)
6. Koppenhága 7. Párizs 8. Dublin 9. Stockholm 10. Helsinki
A Glassdoor 2015-ös kimutatása alapján.

Dublin

Európa legdrágább helyei között elsőre talán eszünkbe sem jutna Dublint említeni. Pedig tény, hogy Dublin nem adja olcsón magát. Nemhogy a szállás vagy éttermezés, de egy ír sörtúra is drága, egy korsó sör ára 4-5 eurónál indul, de a boltokban sem sokkal olcsóbb az ikonikus ír söröket megvenni. Irodalmi zarándokoknak, közülük is Jonathan Swift, James Joyce, George Bernard Shaw, Samuel Beckett rajongóinak illendő egyszer kedvenceik szülővárosába látogatnia, Oscar Wilde pedig itt tanult.

Impresszív fotó a Saint Patrick's Cathedral belsejéből
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: Stpatrickscathedral.ie

Ugyanakkor kiváló gyalogtúrákat is szervezhetünk magunknak, hiszen zöldellő parkokból sincs hiány az ír fővárosban: a Merrion Squerre Park, a Saint Stephen's Green és különösképp a Phoenix Park kihagyhatatlan. Utóbbi egész Európa legnagyobb közparkja!

A Szent Patrik székesegyház a virágzó Szent Patrik-kultusz miatt is érdekes, és itt nyugszik Jonathan Swift. A Gulliver-mesék írója egykor a katedrális esperese volt, a szószékét máig őrzik. Ha szívesen becsatlakoznánk más turistákhoz, nézzünk ki egy időpontot a Dublin Free Walking Tour oldalon. Itt jó kis klasszikus, "kövesd az esernyőt" típusú városi sétákat kínálnak térítésmentesen.

Az 1014-es clontarfi csata emlékére a Nemzeti Múzeum történeti gyűjteményében: elverték a vikingeket
Galéria: Ingyenes programok híresen drága városokban
Fotó: National Museum of Ireland

Amiben pedig verhetetlen Dublin, az a város pezsgő kulturális élete. A nemzeti múzeumukba ingyenes a belépés, mindegyik tárlatot fizetség nélkül nézhetjük meg a régészeti gyűjtemény viking emlékeitől kezdve a természettudományi múzeum állatgyűjteményéig, amelyben sok nem helyi állatot is megmutatnak a bálnától az elefánton át a tigrisig. De ha kortárs művészetre, fotóra, street art megmozdulásokra vágyunk - ezekkel is elkényeztetnek Dublin belépőjegy nélkül látogatható galériái. Ehhez érdemes itt körülnéznünk, a Temple Bar negyedet pedig nem érdemes kihagynunk, a művésznegyedben mindig van élet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek