Még többen utazhatnak kedvezményes Eurail vasúti bérlettel

Még többen utazhatnak kedvezményes Eurail vasúti bérlettel

2017-től az Eurail kiterjesztette az ifjúsági bérlet (youth pass) felhasználhatóságának korhatárát: 26 helyett 28 év alatt juthatnak kedvezményhez. Így azok az utasok, akik az indulás napján 28 évnél fiatalabbak, a felnőtt bérlet árához képest 35 százalékkal olcsóbban utazhatnak, akár első osztályon is - írja a Turizmusonline.

Az új korhatár bevezetését megelőzően a foglalás időtartamát is meghosszabbították. Eddig ugyanis a vásárlástól számított 6 hónapon belül kellett megkezdeni az európai utazást, ezt most 11 hónapra bővítették.

Ingyen bérlet az Uniótól a 18 éveseknek

Az európai fiatalok utazásával az Unió is foglalkozik. Korábban már elindult az a kísérleti Interrail-program, melynek értelmében minden 18 éves európai fiatalnak díjmentes, egy hónapra szóló Interrail-jegyet – európai vasúti közlekedési bérletet – biztosítanának az EU-ban. Erről legutóbb Ujhelyi István, az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottságának alelnöke számolt be Budapesten. A programot végül az Európai Bizottság elfogadta, vagyis 2017-ben elindulhat.

Ujhelyi István szerint akár Magyarország is lehetne az első olyan EU-tagállam, amely kampányt folytat az európai turisztikai piacon a 18 évesek között - ennek keretében a MÁV és a magyar állam külön kedvezményekkel, ifjúsági szállásokkal, egy jól használható weboldallal hirdethetné meg az európai fiatalok számára, hogy jöjjenek Magyarországra. Hozzátette: csak hazánkban évente százezer 18 éves ünnepli a születésnapját. Az pedig biztos – tette hozzá a képviselő –, hogy százezrek fognak elindulni Európa-szerte, és választanak maguknak különböző úti célokat. "Ha tudunk egy közös kampányt folytatni, akkor egy olyan korosztályt célozhatunk meg, amely nem feltétlenül csak a bulinegyedbe jön két napra, hanem valami többet, valami mást is szeretne" - fogalmazott a bizottság alelnöke.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek