Akár egy toszkán villában is nyaralhatunk ingyen, ha közben segítünk a háziaknak

Szállás két hétre egy 18. századi toszkán farmházban, vagy sajtkészítés egy festői alpesi hegyoldalban - teljesen ingyen. Ha a munkakedvünk és a nyitottságunk megvan hozzá, ez nem csak egy álom lehet, hanem a következő nyaralásunk valósága.

Utazni jó, ingyen utazni pedig még jobb. Ennek szellemében gyakran írunk olyan utazási formákról, ahol kevés pénzzel, de annál nagyobb lelkesedéssel szinte bárhová eljuthatunk. Itt például az olcsó egzotikus nyaralásokról, itt a teljesen ingyenes világjárásról, itt és itt a couchsurfingről, itt pedig az otthoncseréről olvashatnak.

Most pedig azt mutatjuk meg, hogyan kaphatnak szállást és ellátást pár óra munkáért cserébe Toscanában, Provence-ban, az Alpokban, a Balaton-felvidéken, Angliában vagy akár Európán kívül is. A témában szakértőnk Kádár Tímea, a Szállásmásképp.hu tulajdonosa, aki évekkel ezelőtt, elsőként honosította meg a "segítve nyaralás" műfaját Magyarországon.

Ősszel valószínű a szüretbe fogják be az embert Galéria: Segítve nyaralniFotó: David Ramos / Getty Images Hungary

"Mivel késő este érkeztünk, másnap reggel megdöbbenve láttam, hogy Toscana tényleg úgy néz ki, mint az útikönyv képein. Vendéglátóink a hatalmas teraszon terítettek meg, itt komótosan megreggelizünk, mielőtt munkához láttunk volna. Délelőtt a farmon segítettünk, délután a háziak kölcsönadták a bicajaikat, bementünk a közeli faluba, és a főtéren cappuccinóztunk" – mesél Tímea első ilyen típusú útjáról.

A 18. században épült, csodásan felújított farmházban két hétig lakott, jelenleg ezért kb. 700 eurót kellett volna fizetnie hetente, így viszont minden ingyen volt: a szállás, a kerékpárbérlés és az ellátás is. (Itt lehet megnézni a videót amiben erről részletesen mesél.)

Toscana tényleg olyan, mint egy képeslap Galéria: Segítve nyaralniFotó: Tim Graham / Getty Images Hungary

Túl szépen hangzik az egész ahhoz, hogy igaz legyen? Pedig tényleg egyszerű a dolog, viszont tényleg hajlandónak kell lennünk dolgozni. Viszont nincs életkori megkötés, a lehetőség mindenki számára elérhető, és sokféle munka közül választhatunk: gyerekvigyázás, házfelújítás, kertészkedés, vagy akár segítség egy vendégház üzemeltetésében. Amellett, hogy ingyenesen lakhatunk egy csodaszép helyen, úgy ismerhetjük meg az úti célunkat, ahogyan egy turista sohasem, legyen bármilyen nyitott gondolkodású is.

"2-4-6 óra segítségért cserében ingyenesen, vagy egy minimális hozzájárulás fejében szállhatunk meg, általában ellátást is kapunk. Ez nemcsak hogy pénztárcakímélő módja az utazásnak, nyaralásnak, hanem módot ad arra, hogy belülről ismerjünk meg egy másik kultúrát, életmódot, másfajta élményekben legyen részünk, mint egész évben. És hogy a nyaralásunk ne csak a felfokozott fogyasztásról szóljon.

Messze nem csak Toscana van a kínálatban, akár egy alpesi házikóban is lakhatunk hetekig, ha segítünk közben mondjuk tehenet fejni Galéria: Segítve nyaralniFotó: JTB Photo / Getty Images Hungary

A vendéglátó szállások általában biogazdaságok, organikus farmok, tanyasi házak, önfenntartásra törekvő közösségek, akik maguk is fontosnak tartják, hogy ne csak elvegyünk a természettől. Fontos, hogy nem vallási közösségekről, szektákról van szó, pusztán a környezetükre, embertársaikra és az egészségükre figyelő emberekről" – foglalja össze a dolog lényegét Tímea.

Itt tud keresni
Ebben, ebben vagy ebben az adatbázisban tud keresni olyan farmokat, gazdaságokat, házigazdákat, akik várják a segítőket. Általában bemutatkoznak, leírják, hogy mi az elvárásuk, hány fő mehet stb.

1. A nézelődés nem kerül semmibe

A fenti oldalakon ingyen lehet nézelődni, érdemes is kipróbálni őket. De ha szeretnénk látni a házigazdák elérhetőségét, egy kb. 20 eurós összeget kell befizetni két évre, ez alatt az idő alatt korlátlan hozzáférésünk van az adatbázishoz. Ennyi befektetést igazán megér a dolog!

2. Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a szervezést

Érdemes minél hamarabb elkezdeni a keresést, akár fél-egy évvel a kiszemelt időpont előtt.

3. A kínálat óriási, szűkítsünk okosan!

Elsőként szűrjük le a listát földrajzi hely (pl. Toscana), és/vagy kulcsszó szerint (ló), és a megadott találatokat böngésszük át. Fontos, hogy mindig olvassuk el a visszajelzéseket is.

4. Vegyük fel a kapcsolatot

A szimpatikus házigazdáknak írhatunk egy levelet, de vigyázzunk, ez nem szállásfoglalás! Nyilván ők sem szeretnének akárkit befogadni az otthonukba, így semmiképp ne egy sablonlevelet küldjünk, amiből úgy tűnhet, elvárjuk, hogy vendégül lássanak. Fogalmazzunk úgy, hogy látszódjon, tényleg nekik szól a levelünk. Jó, ha visszautalunk a farm leírásából valamire, és az is, ha megírjuk, hogy pontosan miért szeretnénk hozzájuk elmenni.

5. Töltsük ki a profilunkat

Ahogyan mi is végigböngésszük a kínálatot, úgy a farmok üzemeltetői is megnézik a jelentkezők profilját. Így mielőtt levelet írunk, mindenképp töltsük ki a magunkról szóló részeket. Üres profillal senki nem fog velünk szóba állni.

6. Egyeztessünk minden részletet

A levelezés során kérdezzünk rá minden részletre. Érdemes a kiválasztott projektről minél részletesebben egyeztetni, hogy mit várnak el tőlünk, mi az, amit magunkkal kell vinnünk, mi van benne az árban, és mit kapunk. Érdeklődjük meg, hogy szükséges-e nyelvtudás és milyen szintű. A munkákhoz általában nem kell előzetes szakképzettség, de azért erre is rákérdezhetünk. (De általában kezdés előtt megmutatják az alapvető tudnivalókat.)

7. Készüljünk fel minden szempontból!

A legtöbb munka a szabad levegőn zajlik, így ki leszünk téve az időjárásnak, legyünk erre lélekben, és felszerelésünkben is felkészülve. Bár mindenhol van szabadnap, az idő nagy részét másokkal együtt fogjuk eltölteni, együtt fogunk velük étkezni, alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Gondoljuk át azt is, hogy olyan elfoglaltságot választottunk-e, amiben hiszünk és tényleg szívesen végezzük, akár több napon át.

8. Jár a pihenés is!

Amikor a megérdemelt szabadidőnek jön el az ideje, vegyük igénybe! Akkor is, ha senki nem szól, attól még jár. Az önkéntes munkát egyébként abba lehet hagyni a megbeszéltnél előbb, ha nagyon nem megy, de szerencsére ez ritkán fordul elő.

Ilyen tájban jobban megy a munka, és még annál is édesebb a pihenés Galéria: Segítve nyaralniFotó: Colin McPherson / Getty Images Hungary

9. A gyerekeinket se hagyjuk otthon!

Egyes munkáknál kikötnek alsó korhatárt, de van ahova gyerekes családokat is szívesen várnak, erről érdemes előre tájékozódni. A tapasztalatok szerint a gyerekek nagyon élvezik az ilyen programokat és sokat tanulnak belőle. Sajtkészítés az Alpokban, vagy egy boci születésénél segédkezni Szicíliában – életre szóló emlék lehet. És biztosan nem úgy fog visszaemlékezni a gyerekünk a nyaralásra, mint a véget nem érő iPadezésre a medenceparton.

Ha pedig szeretnének még jobban elmélyedni a témában, Kádár Tímea Facebook oldalán találnak hozzá egy nagyon hasznos pdf-et.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek