10 évig rejtegette egy halász a világ legnagyobb igazgyöngyét, most turistákat csalogatnak vele

10 évig rejtegette egy halász a világ legnagyobb igazgyöngyét, most turistákat csalogatnak vele

A világ legnagyobb, 34 kilogrammos igazgyöngyét tették közszemlére kedden a Fülöp-szigeteken.

A Palawan szigetFotó: Getty Images

 

A 100 millió dollár (27,4 milliárd forint) értékűre becsült gyöngyöt egy Palawan szigeti halász találta még 2006-ban, de egészen eddig az ágya alatt rejtegette mint szerencsehozó talizmánt - közölte a Fülöp-szigetek idegenforgalmi hivatalának illetékese, Aileen Amurao.

Amurao szerint a halász nem volt tisztában a lelet értékével, és csak azután döntött úgy, hogy átadja a hatóságoknak, hogy a háza leégett.

A turisztikai illetékes szerint még drágakőszakértőknek is meg kell vizsgálniuk a 67 centiméter hosszú, 31 centiméter széles gyöngyöt, hogy bebizonyosodjon, valóban a világ legnagyobb igazgyöngyét találták meg.

Az eddigi rekordot az ugyancsak Palawan partjainál talált Lao Tzu-gyöngy tartotta 6,4 kilóval.

Az ilyen extra méretű gyöngyök a több mint egy méterre is megnövő óriáskagylókban keletkeznek, de ritkák.

A rendkívüli igazgyöngyöt szeretnék a Fülöp-szigeteken tartani, Palawan sziget Puerto Princesca városában, hogy turistákat csalogasson a térségbe.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek