Kétszázezerből már egzotikus tengerparton nyaralhat idén télen

Bali, Dubaj, Srí Lanka - csak néhány célpont azok közül, melyeket a szakértők idén télből-nyárba utazáshoz ajánlanak. Srí Lankát például szállással és repülőjeggyel együtt fejenként háromszázezerből megúszhatjuk, az élet pedig nagyon olcsó: pár száz forintból már ehetünk egy jót.

Utálja a telet? Elszomorodik, ha hópelyhekre, metsző hideg szélre és a sötét estékre gondol? Ellenben lételeme a napsütés, a kék ég és a vízpart? Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, idén télen elmenekül a zimankó elől egy olyan helyre, ahol bikiniben süttetheti a hasát januárban? Biztosak vagyunk benne, hogy nincs egyedül! 

Maldív-szigetek
Galéria: Kétszázezerből már egzotikus tengerparton nyaralhat idén télen
Fotó: Reinhard Dirscherl / Europress / Getty

Ezért utánajártunk, a szakértők szerint idén télen hová érdemes megszökni nyaralni. Két megkötésünk volt: igazi nyár legyen az adott célpontban, és olyan olcsó legyen az út, amennyire csak lehetséges. Cikkünkkel azoknak szeretnénk segíteni, akik a magánszervezés helyett jobban szeretik az utazási irodák nyújtotta nyugalmat és kényelmet. Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató helyettese, és Wimal Morapitiye, a Jetwing Travel ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.

Tegyük fel, hogy egy pár szeretne idén télen az itthoni fagyoskodás helyett egy-két hetet valami jó meleg helyen tölteni, viszont anyagilag nincsenek túlságosan eleresztve. Mit tanácsolnak, hová utazzanak?

Komora Zoltán (IBUSZ): Ha a pár igazán kellemes hőmérsékletű helyre szeretne elutazni, akkor mindenképpen egy egzotikus területet javasolok számukra. A részvételi díj programtól, időponttól és desztinációtól függően alakul, a repülőjegyek ára pedig arányosan emelkedik a megtett távolsággal.

Az egzotikus területeken elsősorban a négy-öt csillagos hotelek a kelendőek, de vannak üdülőhelyek, ahol a három csillagos szállodák is bátran foglalhatók. A hosszú utazás, időeltolódás miatt 10-15 napos időtartamú utat javaslok. Balin például fejenként 240 000 forinttól (plusz járulékos költségek) tudnak pihenni egy középkategóriás hotelben. A jelzett összeg pedig még öt izgalmas kirándulást is tartalmaz.

Milyen járulékos költségei lehetnek egy ilyen útnak?

„A járulékos költség a repülőtéri illetékből, a stornó biztosításból (az út árának 1,5 százaléka, de ez nem kötelező tétel), a foglalási díjból, a helyszínen fizetendő kilépési illetékből tevődik össze, összesen kb. 180 000 forint utasonként" – tudtuk meg az IBUSZ szakemberétől.

Wimal Morapitiye (Jetwing Travel): Kedvező szállásajánlatot kaphatnak a Dubajba, Balira, Srí Lankára, vagy éppen Thaiföldre utazók. Hozzá kell tenni, hogy ezekbe az országokba charterjáratok híján menetrendszerinti repülőjáratokkal lehet eljutni, a repülőjegy ára pedig nagyban befolyásolja a részvételi díjat. Az utazási irodák által előre megvásárolt helyekre kedvezőbb, úgynevezett csoportos áron lehet jelentkezni, érdemes minél korábban lefoglalni az utat.

Bali
Galéria: Kétszázezerből már egzotikus tengerparton nyaralhat idén télen
Fotó: Alain Bachellier / Europress / Getty

Hogy konkrétumokat említsek: akciós áron, illeték nélkül, szállással és repülőjeggyel egy hét fejenként Dubajban 99 000 forintból, Srí Lankán 300 000 forintból, Thaiföldön 159 000 forintból nyaralhatunk. A nászutasok, búvárok és nyugalomra vágyók egyik legkedveltebb úti célja, a Maldív-szigetek, egy hétre fejenként 450 000 forintból hozható ki (szintén reptéri illeték nélkül).

Mennyivel dobja meg az útiköltséget a reptéri illeték?

A reptéri illeték összege célpontonként változó. Srí Lankára készülve kb. 110 000-128 000 forintot, a Maldív-szigetekre kb. 128 000 forintot, Dubajba kb. 99 000 forintot, Thaiföldre kb. 89 000-99 000 forintot kell még rászámolni az út árára – magyarázza a Jetwing szakembere.

Thaiföld és Srí Lanka mellett az szól még egyébként, hogy Magyarországhoz képest „olcsónak" számítanak az étkezés, vásárlás tekintetében. Srí Lankán például már 500-700 forint körüli összegből vásárolhatunk egytálételt, a helyi specialitás, a rice&curry nemcsak hogy olcsó, hanem ízletes is mindenhol.

Mi az, amin megéri spórolni egy ilyen költséges út esetében, és mi az, amin nem?

WM: Aki ismeretlenül, első ízben indul Ázsia világát felfedezni, bölcsen teszi, ha szervezett út keretében ismerkedik a Magyarországétól szinte minden szempontból oly nagymértékben eltérő környezettel, kultúrával. Helyismeret nélkül, tömegközlekedéssel esetleg sok kellemetlenség érheti a turistát, ezért a programon, idegenvezetőn kár spórolni. Javasoljuk az utazási irodák által gondosan összeállított programokat, akár buszos-csoportos formában, akár egyénileg sofőr-idegenvezetővel.

KZ: Ahogyan a nyári utazási szezonban, úgy most is a korai döntéshozók járnak jobban, érdemes időben az utazást lefoglalni, a gyorsasággal lehet tehát a legjobban spórolni. A biztosítások, kötelező és javasolt védőoltások nélkül viszont senki ne akarjon útnak indulni.

Így védje egészségét távol az otthontól

Melyek azok a védőoltások, amiket meg kell kapnunk, és azok óvintézkedések, amiket egy egzotikus út során be kell tartanunk? Orvos szakértőnk tippjeit, és az oltások árait itt találja.

Melyek jelenleg a legjobb ár/érték aránnyal rendelkező egzotikus célpontok idén? Itt nem feltétlenül a legolcsóbbakra gondolunk, hanem azokra a helyekre, ahová valamilyen okból megéri pont az idei szezonban elmenni.

WM: Kiemelném Srí Lankát, mely egyre népszerűbb a magyar utazóközönség körében, köszönhetően a jó ár/érték aránynak. Kis mérete ellenére rendkívül sokszínű, a rengeteg kulturális látnivaló mellett szép, homokos partokkal csalogatja a vendégeket. Már egyszeri átszállással elérhető Magyarországról kedvező áron, és szállásválaszték is van bőven, az egyszerű vendégházaktól a minden igényt kielégítő luxusszállodákig.

Srí Lanka
Galéria: Kétszázezerből már egzotikus tengerparton nyaralhat idén télen
Fotó: Geography Photos / Europress / Getty

KZ: Az elmúlt években folyamatos átalakulás volt megfigyelhető az egzotikus utazások iránti igényekben. Inkább nő az érdeklődés olyan programok iránt, amelyek a hagyományos üdülés mellett valamilyen különlegességgel fűszerezik a pihenést. Éppen ezen igények kiszolgálására csomagoltuk újra egzotikus útjainkat a 2015-16-os szezonra. A jóslat beigazolódott, hiszen a klasszikus értelemben vett üdülések kicsit háttérbe szorultak a körutazással egybekötött pihenésekkel szemben. Kínálatunkban idei szezonban újdonságnak számít Panama, Costa Rica és Mauritius.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek