Erdély a világ legjobb régiója a Lonely Planet szerint

A Lonely Planet elkészítette 2016-ra ajánlott legjobb desztinációinak listáit országokra, régiókra és városokra bontva. A régiók közül Erdély érdemelte ki az első helyet.

 A három top 10-es listát a Lonely Planet szerzőinek, szerkesztőinek, bloggereinek és tweetelőinek véleménye alapján állították össze, számolt be a turizmus.com.

Eszerint 2016 legjobb országa Botswana, amit Japán és az Amerikai Egyesült Államok követ. Botswana részben gyönyörű tájaival és vadvilágával érdemelte ki az első helyet, valamint azzal, hogy Afrika egyik legstabilabb és legvirágzóbb társadalma él itt, de a megközelíthetőség is sokat jelent, ami a számos közvetlen járatnak köszönhető.

 

Drakulát el is felejthetjük
Galéria: Lonely Planet top országok és városok
Fotó: Sean Gallup / Europress / Getty

A top városok is hasonlóan színesek: az első helynek a montenegrói Kotor, a másodiknak az ecuadori Quito, a harmadiknak pedig az írországi Dublin örülhet.

A Lonely Planet szerint 2016-ban a világ legjobb régiója pedig nem más, mint Erdély, melyet Nyugat-Izland, majd a kubai Vinales-völgy követ.

A részletes regionális listában azt írja a Lonely Planet Erdélyről – természetesen Drakulára utalva –, hogy dobjuk el a feszületet és a fokhagymát, hiszen a mai Erdélyben már nem lesz szükségünk ezekre, és a desztinációba érkezve azonnal eloszlik minden sztereotípiánk.

 Hozzáteszik, hogy lovakkal és szekerekkel még mindig találkozhatunk az erdőkkel tarkított vidéken, ezek azonban lassan már Uber-autókkal fognak osztozni az utakon, amelyek sikkes Airbnb-szálláshelyekre fuvarozzák éppen a látogatókat. Ha túllépünk a Drakulás pólók világán, akkor észrevesszük az egyre növekvő számú művészeti galériákat, a jó ár-érték arányú sípályákat és a fantasztikus túrákat a természetben.

 

2016 legjobb országai:

 

Botswana

Japán

Amerikai Egyesült Államok

Palau

Lettország

Ausztrália

Lengyelország

Uruguay

Grönland

Fidzsi-szigetek

 

Nézze meg, milyen városokat, régiókat és országokat szeretnek a legjobban a Lonely Planet szerint!
Galéria: Lonely Planet top országok és városok
Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty

 

2016 legjobb régiói:

 

Erdély, Románia

Nyugat-Izland

Viñales-völgy, Kuba

Friuli borrégió, Olaszország

Waiheke Island, Új-Zéland

Auvergne, Franciaország

Hawaii, Amerikai Egyesült Államok

Bajorország, Németország

Costa Verde, Brazília

Szent Ilona, az Egyesült Királyság tengeren túli területe

 

2016 legjobb városai:

 

Kotor, Montenegro

Quito, Ecuador

Dublin, Írország

George Town, Malajzia

Rotterdam, Hollandia

Mumbai, India

Fremantle, Ausztrália

Manchester, Egyesült Királyság

Nashville, USA

Róma, Olaszország

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek