Új szabályok: katasztrófa esetén elállhatunk az utazási szerződéstől

Megszavazta kedden az Európai Parlament (EP) az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását. A jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak.

Az utazási csomagokra vonatkozó szabályok kétféle csomagra vonatkoznak. A szervezett utakra, amelyeket utazásszervező állít össze előre, és maga az utazó is testre szabhat, valamint az úgynevezett" utazási szolgáltatásegyüttesekre", amelyek esetében például a repülőjáratot lefoglaló utast a weboldal átvezeti egy autóbérléssel vagy szállással foglalkozó oldalra, írja az MTI.

Ez azt jelenti, hogy mielőtt a nyaralók aláírják a szerződést, az utazásszervezőknek vagy az utazás értékesítőinek egyértelműen el kell magyarázniuk, hogy csomagról van szó. Emellett az utast tájékoztatni kell jogairól és arról, hogy ki viseli az anyagi felelősséget abban az esetben, ha valami probléma merül fel.

Az EP azt is bevetette az új szabályok közé, hogy az utazásszervezőknek kötelező előre tájékoztatni az utast a tervezett indulási és érkezési időpontról és az esetlegesen felmerülő további költségek jellegéről.

Az utasoknak jogukban áll majd elállni az szerződéstől, ha a csomag ára 8 százalékkal emelkedik, vagy ha elháríthatatlan és rendkívüli esemény, például terrortámadás vagy természeti katasztrófa történik az úti cél közelében.

Az új szabályokat a tagállamoknak a következő két évben át kell ültetniük saját jogrendjükbe.

Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő közleményben üdvözölte a szavazás eredményét.

A politikus szerint az internetes értékesítés jelentősen megváltoztatta a foglalási szokásokat, így mára számos önállóan szervezett út nem tartozik a kilencvenes évekből származó uniós szabályok hatálya alá, vagy nem egyértelműen fogalmazza meg az utasok jogait.

"Ha a nyaralás ideje alatt tönkremegy az utat szervező iroda, akkor az új szabályok értelmében a nyaralókat haza kell juttatni. A nehéz helyzetbe került utasokat tájékoztatni kell az egészségügyi ellátással és a hazautazásban segítő konzuli hivatal elérhetőségével kapcsolatban" - magyarázza Pelczné.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek