Ma estétől már nem Uberezhetnek Franciaországban

Felfüggeszti működését Franciaországban a tisztességtelen eszközök alkalmazásával vádolt Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás, amelynek két vezetője ellen eljárás is folyik - erősítette meg pénteken Grégoire Kopp szóvivő.

Fotó: Adam Berry / Europress / Getty


Thibaud Simphal, az Uber France vezérigazgatója a Le Monde című napilap honlapján megjelent interjúban azt mondta: péntek este 8 órától Franciaországban felfüggesztik a szolgáltatást, "mindenekelőtt a sofőrök biztonságának érdekében, akik az elmúlt napokban erőszakos cselekmények áldozatai voltak". Ezenkívül az Uber "a párbeszédre és a nyugalomra törekszik a hatóságokkal és meg akarja mutatni, hogy felelősen gondolkodik" - mondta az igazgató.

A francia kormány idén januárban már tiltást szabott ki az Uberre, de az alkotmánybíróság azt átmenetileg felfüggesztette. Az Uber Pop közleménye szerint a szolgáltatásnak a cég által kezdeményezett jelenlegi felfüggesztése sem végleges, a bíróság szeptember 30-án dönt arról, hogy a szolgáltatás jogszerűen folytatható-e Franciaországban. Várhatóan ekkor hoznak egyben ítéletet a két vezető ügyében is, akiket a taxis hivatás törvénytelen űzésében való bűnrészesség és törvénytelen adatkezelés gyanúja miatt vonnak felelősségre.

Tavaly ősszel nálunk is megjelent, Olaszországban már be is tiltották az Ubert, de a Boszporuszon át vezető UberBoat szolgáltatás még csak most kezd a népszerűség rögös útjára lépni Isztambulban.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek