Necces lesz az idei balatoni szezon?

Sokan panaszkodnak, hogy bukó lesz az idei balatoni szezon, ugyanakkor van, aki szerint az augusztus még hozhat csodát. Megnéztük, kik járnak idén a magyarok tengeréhez, mi mennyibe kerül a fizetős strandokon és közben az is kiderült, hogy a meteorológus és a strandos között minimum Fradi-Újpest ellentét feszül. De ezt főleg a strandosok érzik így.

„Ez a szezon necces lesz, idén nagy bajban vagyunk, sok volt az eső és a vihar" – mondja az északi part egyik strandjának büfése pénteken ebédidő előtt. Még nincs dél, de már van, aki hekkje fölé hajol, és kisvártatva egy német nagycsalád is megérkezik. Mint kiderül, ez csak a látszat. Az évtizedek óta a szakmában lévő középkorú férfi abban ugyan még nem biztos, hogy a necces azt is jelenti-e, hogy katasztrofális, és hogy ismerősének, a strand üzemeltetőjének idén ismét kell-e hitelt felvennie, ahogy ez néhány évvel ezelőtt; vagy csak simán necces lesz a szezon, amolyan nullszaldós vagy annál épp' hogy jobb végeredménnyel.

(23 kép)Galéria: Necces lesz az idei balatoni szezon?Fotó: Páth Dániel

Ugyanez a necces szó hangzik el a Hajókikötőnél lévő tihanyi strand kölcsönzősének szájából is, aki szerint hétfőtől csütörtökig „elég szívás", annyira kevesen vannak a strandokon, bár a hétvégék július második felében már rendben voltak. Persze csak ha épp nem esett. A túlparton, Zamárdiban viszont nem látja ennyire borúsan a szezont a Parti büfé tulajdonosa, ő az augusztusban reménykedik.

A magyarok SZÉP-kártyával, a csehek pénzzel, a németek spórolni jönnek

Na, de miért necces a szezon? Hiszen nincs az, hogy a magyarok végképp hátat fordítottak volna saját tengerüknek és már csakis Horvátországban gondolkodnának. Nagy konkurencia persze a horvát tengerpart, de csak annak, aki megengedheti magának az utazás és az ottani – cseppet sem olcsó – nyaralás költségeit. Ilyen magyar ember pedig egyre kevesebb van – folytatódik, már nem tudom, hogy az északi vagy a déli parton a strandfilozófia -, a többieknek marad a Balaton és a többi hazai nyári célpont. Úgyhogy az egyetlen bűnbak az időjárás. Lássuk előbb, kiknek kell elszenvedniük az idei szeszélyes nyarat.

(23 kép)Galéria: Necces lesz az idei balatoni szezon?Fotó: Páth Dániel

Abban többen is egyetértenek, hogy idén a kisgyerekes magyarokból látni a legtöbbet tó partján, akik SZÉP-kártyával és/vagy Erzsébet utalvánnyal nyaralnak. A tó körül dolgozók benyomásai egybecsengnek saját, hallgatózáson alapuló megfigyeléseinkkel, miszerint egyre több a cseh és a szlovák vendég – „ők olyanok, akik költenek" -, és évről-évre még mindig egész sok német jön tengerünkhöz. Többen közülük visszajárók, akiket törzsvendégként üdvözölnek a zamárdi büfében. A tihanyi parti büfés főleg kelet-németekkel találkozik, akik szerinte „még mindig spórolni járnak hozzánk".

„A hétvégék ugyanúgy lehetnek idén is nagyon erősek, mint évekkel ezelőtt. És tegnap is jó napunk volt, pedig hétfő volt" – nem teljesen reménytelen a helyzet a zamárdi büfében dolgozó hölgy szerint. Egy hetek óta ugyancsak Zamárdiban nyaraló kismama is azt tapasztalta, hogy hét közben is pont annyi fűnyírózást lehet hallani, mint hétvégén, és a strandokon sincs pangás egy csapadékmentes szerda délután.

Vagy szombaton vagy vasárnap esik az eső

Pangást nem látunk mi sem pénteken, és nemcsak a strandok mennek már délelőtt is jó félházzal; a Tihanyból Zamárdiba közlekedő kompra kora délután nem is fér fel minden utazni vágyó, legalább tucatnyi autónak kell megvárnia a következő kompot. Péntek kora délután szemmértékre kifejezetten sokan vannak a lellei strandon, pedig az időpont alapján a budapesti közszolgák még csak épp e percekben lazíthatták meg nyakkendőiket a hivatal kapujában.

(23 kép)Galéria: Necces lesz az idei balatoni szezon?Fotó: Páth Dániel

Pedig a látszat állítólag itt is csal: minden partmenti szolgáltató azt mondja, hogy egyelőre kevesebb a vendég, és ezért sem a balatonfüredi úszós, sem a vízen lebegő ürülékszőnyeges vízminőségparát nem lehet okolni, csakis a szeszélyes, csapadékban gazdag időjárást. Úgyhogy a balatoni, voltaképp másfél hónapos, július elejétől augusztus utolsó hetéig tartó szezont csakis az időjárás teheti tönkre, ami „eddig vagy szombaton vagy vasárnap minden hétvégén rossz volt". Júniusban ugyan volt több szép hétvége is, de július eleje óta egyetlen egy olyan volt csupán, amikor mindkét nap strandidővel csábítgatta volna a nyaralókat.

Az augusztus tud hozni csodát

Az is hamar kiderül, hogy a Balaton körül dolgozók számára egy nagyobb rém van a szeszélyes időjárásnál: a pontatlan időjárás-előrejelzés. Egy kenesei kölcsönzős azt panaszolta, hogy már a meteorológusok apró tévedései is (főleg, amikor több csapadékot jeleznek elő a valósnál és nem fordítva) meglátszik a bevételen.

A vészharangokat ugyanakkor még korai megkongatni: „Összességében, mivel az utóbbi két hétben valamennyi eső minden nap esett, kicsit kisebb a forgalom mint tavaly, de az eddigi évek tapasztalatai alapján az augusztus tud hozni csodát. Közel harminc éve csináljuk, nem szabad elkeseredni, bízunk benne, hogy jó szezont zárunk" – záporoznak az optimista szavak Zamárdiból.

Árak a strandokon
Szolgáltató jelleggel felmértük kedves olvasóinknak az aktuális balatoni árakat. Csakis a fizetős strandokat vettük figyelembe a teljesség igénye nélkül (olyannyira, hogy volt, ahol elfelejtettük felírni a vízibicikli, másutt a lángos árát). Ugyanakkor reméljük, így is segítünk abban, hogy már a nyaralás előtt, otthon, a hűs szobában ki lehessen kalkulálni, milyen büdzsével kalkuláljon az ember. Érdemes figyelembe venni, hogy egy-egy strandon több azonos profilú szolgáltató is van, ezért ezek az árak inkább csak tájékoztató jellegűek. A vízibicikli például azért trükkös adat, mert a csúszdás mindig drágább a simánál és vannak strandok, ahol csak csúszdás van; a legtöbb helyen azonban mindkettő bérelhető.
Tihany – Hajóállomás strand:
felnőtt strandbelépő: 500 forint
sajtos-tejfölös lángos: 550
kakaós palacsinta: 130
40 deka hekk: 1520
vízibicikli egy órára: 1000-től

Sajkod
felnőtt strandbelépő: 200 (plusz parkolás 200 ft/óra vagy van egész napos jegy is)
40 deka hekk: 1400
sajtos-tejfölös lángos: 500
kakaós palacsinta: 120

Balatonlelle - Napfény strand:
felnőtt strandbelépő: 600
sajtos-tejfölös lángos: 500
kakaós palacsinta: 150
vízibringa egy órára: 2500

Balatonkenese
felnőtt strandbelépő 550
sajtos-tejfölös lángos: 600
40 deka hekk: 1560
kakaós palacsinta: 150

Badacsonytomaj:
felnőtt strandbelépő 700
kakaós palacsinta: 180
40 deka hekk: 1520
vízbicikli 1500

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek