Ingyenes tolmács a zsebben

Mutogatás helyett töltsünk le egy ingyenes fordítóappot, vagy vigyünk magunkkal képes szótárat. A Talpraesett Turista tippjei nyelvi nehézségek ellen.

Külföldre utazásnál gyakran gondot jelenthet, ha nem beszéljük a célország nyelvét. Erre a problémára több megoldás is kínálkozik. Az elsőt viszonylag kevesen engedhetik meg maguknak, ez a magántolmács, aki velünk utazik. Előnyei között szerepel, hogy teljesen interaktív, és ha nem értjük meg elsőre, hajlandó többféleképpen is elmagyarázni ugyanazt. Hátránya viszont, hogy fizethetjük az utazását, a szállását és az étkezését is, a napidíjról nem is beszélve.

Nem csak letölteni, de néha napján frissíteni is érdemes majdFotó: google

Ha magántolmácsra nem is futja, okostelefonunkra telepíthetünk olyan fordítóappot, amely teljesen ingyenes, és 80 nyelven beszél. Androidos telefonokra le tudjuk tölteni a Google Translate appot, amely nemcsak a begépelt szöveget tudja azonosítani és lefordítani az általunk választott nyelvre, de képes feliratokat és élőbeszédet is fordítani. Az app fényképes szövegfelismerése nem működik minden nyelven, de igen hasznos lehet például étlapok, eligazító táblák fordításánál. A fordítandó táblát elég lefotózni, az app máris teszi a dolgát.

A Google Translate legjobb tulajdonsága, hogy offline is működik, vagyis térerő nélküli vidékeken is használhatjuk, illetve sokat spórolhatunk a roamingköltségeken, ha az offline működést választjuk. Ehhez viszont le kell töltenünk a kiválasztott nyelvi csomagot, amely akár 300 megabyte helyet is foglalhat a telefonunkon. Az offline szótárak így sem tudnak annyit, mint az online verzió, de a túléléshez nagyon hasznosak.

Amennyiben nem mobilunkat nyomogatva szeretnénk a helyiekkel kommunikálni, szerezzünk be egy képes szótárat. A műfaj klasszikusa például a Point It című könyvecske, melynek oldalait húsz éve böködik a turisták. Csak képek szerepelnek benne témák szerint csoportosítva, így aztán soha többé nem kell elmutogatnunk a sült csirke vagy a vízöblítéses vécé koncepcióját. De ugyanezt tudja piktogramokkal a német Amber kiadó ICOON dizájnkönyvecskéje is. És visszakanyarodva az appok világához: mindkét könyv megvásárolható app formájában is.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek