Életet mentett egy magyar testvérpár az El Caminón tett zarándokútja során

Bajba jutott honfitársuk életét mentették meg az El Caminón a kaposvári testvérek, Járfás Rózsa és Járfás Judit, akik közösen vágtak neki Sarriából az El Camino (Szent Jakab-út) zarándokútnak. A túra során éppen jó helyen voltak, jó időben – mesélték a sonline.hu-nak.

Járfás Rózsa és Szabóné Járfás Judit, El CaminoForrás: Járfás Rózsa, Szabóné Járfás Judit/sonline.hu

Nemcsak a nagyobb szintkülönbségeket, de félelmüket is legyőzték, amikor egy bajba jutott honfitársuk életét mentették meg a túrán. Az egyik szakaszból már csak hat kilométer volt hátra és álomra hajthatták volna fejüket, amikor meghalloták, hogy valaki bajba került.

Egy nagyobb lápos, gazos szakadék mellett haladtunk el, amikor úgy hallottam, hogy valaki segítséget kér" – mondta Járfás Rózsa.

"Észrevettük, hogy a mélyben fekszik egy nő és nyöszörög. Lemásztam hozzá, közben pedig arra gondoltam, hogy tele van kígyóval ott minden, de muszáj segítenem, még ha félek is. Testvérem visszagyalogolt néhány kilométert egy épülethez, ahol segítséget kért. Miután visszajött és még mások is arra jártak, együtt felhúztuk a szakadékból a bajbajutottat. Szerencsére a túrázók között volt egy orvos is, aki tudott segíteni. Nagyon rossz állapotban volt a magyar nő, ha nem halljuk meg a hangját, akkor lehet, hogy nem élte volna túl" – tette hozzá Járfás Rózsa.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek