Nemrég kezdték el játszani a mozikban az Ahol a folyami rákok énekelnek című misztikus thrillert, ami az utóbbi évek egyik legsikeresebb bestselleréből, Delia Owens azonos című regényéből készült. Aki ismeri az Észak-Karolina lápvidékén magára hagyott, Lápi Lánynak csúfolt kislány történetét, annak egészen biztosan megragadta a fantáziáját a gazdag élővilágú, vízi madarakban, mocsári halfajokban, különleges növényekben gazdag lápvidék.
A filmet még nem láttuk, de a regény elolvasása után lehetetlen közömbösnek maradni a kísérteties hangulatú vizes élőhelyek iránt, és ahogy a könyvet letettük, nem is volt kérdés, hogy a valóságban is felkeresünk egyet. Első lépésként körülnéztünk az interneten, hol találunk lápvidéket Magyarországon.
Mint kiderült, nem olyan sok helyen, mint régen. Az utóbbi évszázadok folyószabályozásai, lecsapolásai következtében a lápjaink 97%-a megsemmisült, ami pedig fennmaradt, az is ki van téve a szárazság okozta veszélyeknek. Azért találtunk egy-két védett helyet, amelyek talán a történelmi aszály ellenére is felkeltik valamelyest a regény hangulatát. Ezek közül mutatunk most hármat, de előbb néhány általános információ.
Először is, mi az a láp?
Természetvédelmi értelemben a láp egy tavakhoz, folyókhoz vagy más vizekhez közel eső, tartósan víz hatásának kitett terület. A mocsártól az különbözteti meg, hogy az elhalt növények törmelékéből tőzeg keletkezik, melyet tüzelőanyagként és a talajminőség javítására is felhasználnak. A lápok ugyanakkor a mocsarakhoz hasonlóan rendkívül értékes, állat- és növényfajokban gazdag életközösségeknek adnak otthont, így biológiai sokféleséget őrző, és emiatt felbecsülhetetlen értékű, védendő területek.
A folyószabályozások, a lápok lecsapolása előtt, tehát abban az időben, amikor az Alföld még a vadvizek országa volt, a láp egyszerre jelentett élelmet és védelmet a falubeliek számára. A vizeken halásztak, vadásztak, tojást és ehető növényeket gyűjtöttek, ha pedig ellenség jött, bemenekültek a lápi szigetekre – aki ugyanis a biztonságos ösvényeket nem ismerte, könnyen odaveszett.
A láp a magyar mondavilágban is kiemelt szerepet kapott. Létezik egy történet a Hanság vizenyős területein elvadultan élő fiúgyermekről (1741 k. – 1751 k. eltűnt), Hany Istókról, aki a legenda szerint tökéletesen alkalmazkodott a lápi léthez: meztelen volt, bőre kéregszerűen megvastagodott, testét szőr borította, ujjai között kezdetleges bőrhártya feszült, beszélni pedig nem tudott. A hasonló történetekben a láp a lidércfények, a lápi rém birodalma volt. Na, de lássuk, hol találunk lápot még ma is!
A tatai Fényes Tanösvény
Vadregényes láperdő, elvarázsolt lápvidék – ehhez hasonló fordulatokkal jellemzik a tatai Fényes Tanösvényt azok, akik már jártak ott. Tata a kísérteties hangulatú műromjainak, angolkertjének köszönhetően egyébként is a romantikus hangulatáról híres. De az egy kilométer hosszú fapallókon felfedezhető, békabrekegéstől hangos, enyves égerekkel teli láperdeje még misztikusabbá teszi a város hangulatát.
A láperdő a város kasztforrásainak eredményeként létezett hosszú időn keresztül, de az 50-es évektől a Dunántúli-középhegységben megélénkülő barnakőszénbányászat 1973-ra teljesen elapasztotta a forrásokat. Szerencsére, miután a bányászattal felhagytak, a 2000-es évektől a források ismét megindultak, az utolsó bánya bezárása óta (2015) pedig egyre csak duzzadnak. A kísérteties hangulatú erdő különleges növényeknek és állatoknak ad otthont. A fa pallókon az erdő mélyére ereszkedve fehér tündérrózsával, selymes boglárkával, baglyokkal és pettyes vízicsibékkel is találkozhatunk. Megfigyelhető a fokozottan védett cigányréce is, és ha szerencsénk van, egy-egy mocsári teknőst is megleshetünk.
A Szigetköz trópusi hangulatú erdői
Trópusi hangulatú erdők az ezernyi ágra szakadó Duna vizén: ez Szigetköz, ahol a fák úgy állnak törzsükkel a vízben, mint egy mangroveerdőben. A helyiek hazánk őserdejének, Amazonasának is szeretik nevezni a tájat, és ez a víz fölé hajoló fáinak, vízből kiálló gyökereinek köszönhetően egyáltalán nem túlzás.
Az ország északnyugati részén fekvő Szigetköz, ahogy a neve is sugallja, egy sziget, amelyet északon a Szlovákia határán haladó Öreg-Duna, délen pedig a Mosoni-Duna határol. Ezen a 375 négyzetkilométernyi területen a Duna ezernyi ágra bomlik, és zátonyokat és szigeteket építve hálózza be a térséget. A hihetetlenül bonyolult és szövevényes fonatos ágrendszert a legjobb kenuból, a vízről felfedezni, hasonlóan, mint Kya Clark az Ahol a folyami rákok énekelnek történetében, aki motorcsónakkal közlekedik a vízen. Bár az egész táj felkelti valamennyire a regény hangulatát, de ha természetvédelmi szempontból is láperdőnek tekintett tájat szeretnénk látni, akkor jó tudni, hogy a Parti-erdőnél, Máriakálnokon, Dunakilitiben, Héderváron vagy pedig Szőgyén találkozhatunk fűzláppal. Ritkán égeres láperdő is előfordul a térségben.
A vastag tőzegmoha-párnákkal benőtt szőcei láprét
A rendkívül értékes növény- és állatvilággal rendelkező szőcei tőzegmohás láprét az Őrségi Nemzeti Park egyik leghíresebb és legjelentősebb, fokozottan védett része, ahol természetvédelmi kutatóház is működik. Az egykor nagyobb vízhozamú Szőce-patak és a dombok alján fakadó több mint kétszáz forrás által átitatott völgy és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados, kaszálásra alapozott szarvasmarhatartásnak köszönhetően maradt fenn.
Az „aranymoha" (tőzegmoha) az idősek elbeszélése szerint 30 évvel ezelőtt magas párnákat alkotott, és nagyobb számban fordult elő, de tőzegmoha ma is nő a lápokon – igaz, arról nincs információnk, hogy az idei aszályt hogy viselték a növények. A település mindenesetre annyira büszke erre a fokozottan védett különleges természeti értékre, hogy a címerében is tőzegmoha látható. Ideális időben számos különleges faj él a mohapárnákon, mint például a rémséges húsevő növény, a rovaremésztő kereklevelű harmatfű. Ma fa pallókon sétálhatunk át a réten, a Lápok Háza kiállításán pedig a láp növény- és állatvilágával ismerkedhetünk meg mélyebben.
