Budapestről az El Caminóig: Interjú a legújabb hazai útvonal megálmodójával

Két évet töltött Portugáliában, számtalanszor végigjárta a Caminót, majd zarándokút-adatbázis építésébe kezdett, és létrehozta a Via Pannonia Egyesületet, hogy társaival kijelölje a Santiago de Compostelába tartó Szent Jakab zarándokút legújabb magyar szakaszát. 2021-ben Dr. Márfi Gyula atya, nyugalmazott Veszprémi érsek a Magyar Katolikus Egyház nevében elismerte és megáldotta a zarándokutat. Novotta Ferenccel, a Via Pannonia Egyesület elnökével beszélgettünk.

Feri, többször is végigjártad – ötször biztosan – a klasszikus El Camino útvonalat. Igen, volt szerencsém minden évszakban, így télen is végigjárni a Francia Útnak hívott klasszikus El Caminót  Spanyolországban. Persze mindig más volt az alap élethelyzet, mások a kérdések, mások az „útitársak", így ahogy ugyanabba a folyóba sem tudsz belelépni kétszer, nyilván az Út is mindig más arcát mutatta. Azt sem tagadom, hogy ahogy a legtöbb zarándoknál, úgy ez nálam is egyfajta addikcióvá vált, egy semmi máshoz nem fogható „kikapcsolódás" lett a hétköznapi világból. 

Az út...Forrás: Novotta Ferenc

Ráadásul, mint rengeteg embernek, nekem is gyökeresen megváltoztatta az életemet. Már az első „séták" után azt éreztem, hogy annyira hálás vagyok mindazért, ami ott történt velem, hogy mindenképpen tennem kell valamit az El Caminóért, valahogy vissza kell adnom azt a sok jót és szépet a zarándokútnak és a zarándokoknak, amit az Út adott. Akkor még csak annyit tudtam, hogy nekem ezzel „dolgom van" – arról viszont fogalmam sem volt, mit és hogyan kellene tennem. Így aztán a 2013-as téli Caminóm után először kipróbáltam magam, mint hospitalero (zarándokszálláson dolgozó  önkéntes), ahol elég hamar rájöttem, hogy nem, nem ez az én Utam.

Télen, úton...Forrás: Novotta Ferenc

Szerettem, élvezettel csináltam, de azt éreztem, hogy tudok én ennél többet is tenni valahogy az El Caminóért.

Ha jól tudom, pontosan ezért is töltöttél két évet Portugáliában. Igen, a 2015-ös tavaszi  Caminoután nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy ezekre a kérdésekre csak ott, az Úton élve, Spanyolországban kapom majd meg a választ, ezért az akkori társammal úgy döntöttünk, hogy mindent magunk mögött hagyva kiköltözünk egy lakókocsival, aztán majd meglátjuk. A csavar a történetben, hogy kint elég gyorsan kiderült, "valaki odafent sokkal jobban tudja", hogy nekünk valójában hol is van dolgunk. Ez a hely pedig Portugália. A megérkezésünk után szinte azonnal „megvilágosodtam" azzal kapcsolatban, mi is az, amit tehetnék: létre kell hoznom egy egységes zarándokút adatbázist és navigációt azért, hogy minél többen, és minél egyszerűbben elindulhassanak az Úton.

Portugál útbejárásForrás: Novotta Ferenc

Miért, az El Caminóról nehéz információkat találni? Nem, egyáltalán nem, amennyiben kizárólag a Francia Útról beszélünk. De nagyon kevesen tudják, hogy Európában több mint 80.000(!) kilométernyi kijelölt Szent Jakab zarándokút van, és ennek a közel 800 kilométeres klasszikus El Camino csak az 1%-a! Csak az Ibériai-félszigeten van még kb. 25.000 kilométernyi alternatíva. És hogy miért érdekes ez? Gondoljunk csak bele, mi az egyik legfontosabb szempont minden útrakelőnek, aki minden értelemben – fizikálisan, mentálisan, lelkileg – elhagyja a komfortzónáját? A biztonság. A legtöbb ember egy, másfél évet gondolkozik, tervezget, mielőtt elindul. És mi alapján választ? Hogy melyik Útról mennyi releváns információ áll rendelkezésre.

Úton lenni...Forrás: Novotta Ferenc

A Francia Úton nem csak azért járnak a legtöbben, mert ez a klasszikus Út, hanem azért is, mert erről a legegyszerűbb a legtöbb hiteles információt megszerezni. Arról már nem is beszélve, hogy a social mediának hála, a zarándoklás egyre nagyobb népszerűségre tesz szert: a világon nincsen még egy olyan turisztikai desztináció, amelynek forgalma minden évben 8-10 %-al növekedett volna. Sajnos, 2019-re be is következett, amitől féltem: az Út „elolcsóturistásodott", egyre nehezebben lehetett szállást találni, tumultus volt séta közben, sokak számára egyszerűen elvesztette a varázsát a klasszikus El Camino, egyre többen próbáltak alternatívákat találni.

Aztán 2020-ban beütött a Covid... Sokakkal ellentétben én azt mondom, hála Istennek, mert egyébként a 2021-es Szent Évben (az Út védőszentje, Szent Jakab napja, július 25. vasárnapra esik – utoljára 2010-ben volt ilyen), amikor jellemzően a szokásoshoz képest másfélszeres(!) szokott lenni a forgalom, Galícia „megreccsent" volna a vártnál magasabb zarándokforgalomtól... Szerencsére, nem így történt, és így az Út is fellélegezhetett egy kicsit. Közben az emberek is átértékelték azt, mi és mennyire „magától értetődő", amikor utazni szeretnének. Ráadásul, a lezárások miatt hirtelen rengeteg idejük lett arra, hogy kicsit jobban elmélyedjenek az „egyéb" Camino zarándokutak tanulmányozásában – már amelyikről megtalálták a releváns információkat...

Caminow.com Novotta Feri fotóForrás: Novotta Ferenc

Mennyiben tud nekik segíteni az általad összeállított zarándokút adatbázis? Erről az egységesnek látszó Camino zarándokút hálózatról azt kell tudni, hogy jellemzően különálló, helyi csoportok, egyesületek építették ki és gondozzák mind a fizikális, mind az informális infrastruktúrát, gondolok itt a felfestett jelzések mellett az online megtalálható információkra. Mivel ez egy jellemzően önkéntesek által létrehozott – alulról építkező – rendszer, ezért néha nekem is komoly kihívást jelentett hiteles információkat találni, ráadásul a legtöbb Útról kizárólag spanyol vagy portugál nyelven tájékozódhat az egyszeri zarándok...

Természetesen, már korábban is történt kísérlet az adatok, források „összeboronálására", de jellemzően ezek az oldalak is csak spanyolul elérhetőek, sokszor hiányosak, nem mindig aktuálisak az információk, ráadásul, csöppet sem „felhasználóbarátak", mikor mondjuk egy konkrét útvonaltervet kell(ene) kinyerni belőlük... A Caminow Platformot azzal a szándékkal kezdtem felépíteni, hogy egyszer egy olyan gyorsan és egyszerűen működő útvonaltervező álljon a zarándokok rendelkezésére, amellyel a saját személyes preferenciáik alapján bármelyik zarándokútra, pillanatok alatt elkészíthessék a személyes útvonaltervüket, amit aztán egy applikációba importálhatnak, és onnantól ez kizárólag az ő személyes Camino app-juk lesz. Reményeim szerint a platform által nyújtott „biztonságérzetnek" köszönhetően idővel kicsit jobban eloszlik majd az újra rohamos növekedést mutató zarándok tömeg.

Nem a cél a lényeges, hanem az út.Forrás: Novotta Ferenc

Mindettől függetlenül azt javaslom minden először útnak indulónak, hogy elsőre a Francia Utat válassza. A platform nekik is segíteni tud majd, de első sorban a már „gyakorlott", a hozzám hasonlóan „addikt" olyan zarándokokat célozza meg, akik szeretnének biztonsággal elindulni olyan „járatlan utakon", ahol egyelőre még kevés zarándok jár. És ehhez a platform minden segítséget meg is ad majd nekik a „zarándokbarát" szállásoktól kezdve, a látnivalókon át, a konkrét útvonalnavigációig.

Hogyan látod a zarándokutak életét a közeljövőben? A 2019-es, rekord év – 347.578 zarándok – utáni 2020-as, Covid alatti 54.144 főt is kisebb fajta csodának gondolom. Ez a szám a múlt évre majdnem elérte a 10 évvel korábbi szintet (2021: 178.912 fő), ami idén rohamosan nő tovább. Tehát, a tendenciák alapján a következő 1-2 évben újabb rekord várható, szerintem. Ráadásul, ahogy említettem az El Camino, a Szent Jakab zarándokút hálózat egy folyamatosan és organikusan növekvő rendszer – napjainban jellemzően keleti irányba terjeszkedik. Hatalmas a „mocorgás" a balti-államokban, Lengyelországban és hazánkban is.

Különösen a Covid alatti időszak mutatott rá arra, hogy bár az emberek nagy többségének nem volt lehetősége eljutni Spanyolországba vagy Portugáliába, attól még a zarándoklási vágyukat mégis csak szerették volna valahogy megélni. A Covid-tól amúgy teljesen függetlenül a lokális zarándokutak jelentették, jelentik a megoldást azoknak, akik nem tehetik meg, hogy minden évben valahol az Ibériai-félszigeten caminózgassanak.

Bakancslistán a zarándokút.Forrás: Novotta Ferenc

Ezért hoztad létre a 435 kilométeres Via Pannonia Szent Jakab-utat az Egyesületeddel? A történet ennél kicsit viccesebb, mert a Via Pannonia zarándokút valójában a Caminow Platform
egy „mellékterméke": az európai zarándokutak folyamatos fejlődédét figyelve egyszer csak a semmiből felbukkant a Jakobova Pot, a szlovén El Camino, amit a helyi zarándokok egészen rendhagyó módon, Ljubljanától „visszafelé" is, egészen a magyar határig kijelöltek. Mindez 2018 elején, bőven a Covid előtt történt, és soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az a gondolatsor futott át a fejemben, hogy „De jó! Valakinek össze kellene kötnie ezt a végpontot Budapesttel! Ja, nekem jutott az eszembe, tehát, nekem kell." Ezért hoztam létre a Via Pannonia Egyesületet, ezért jelöltük ki mára a társaimmal szinte a teljes útvonalat, és ennek köszönhető, hogy a 2021-es Szent Évben Dr. Márfi Gyula atya, nyugalmazott Veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Egyház nevében elismerte és megáldotta a zarándokutunkat Lesenceistvándon. Egyértelmű, hogy az összefogás az egyetlen járható út. Követendő példa pedig van bőven. Elég, ha csak megnézzük, hogy a szomszédos Szlovákiában hogyan építették ki gyönyörűen az ottani Szent Jakab-utat, vagy hogyan „nőtt ki a földből" szinte pillanatok alatt Romániában az állami támogatásnak, a közösségek összefogásának, és a privát szektor szponzorációnak köszönhetően az 1.000 kilométeres Via Transilvanica. Mostanában leginkább azon dolgozom, hogy ez végre itthon is megtörténhessen.

Galícia - zarándokútonForrás: Novotta Ferenc

Ebben most már, nyilván, az is inspirál, hogy másfél éve Édesapa lettél. Mit adott ez, mit tett hozzá az életedhez, miben változtatott meg téged? Mindenben, amivel életemben csak foglalkoztam, az volt a legfontosabb, hogyan tehetem jobbá, szebbé mások életét. Ez motivált lakberendezőként, emiatt hoztam létre anno a Funzine Médiát, és pontosan ez vezérel most is, mikor abban szeretnék segíteni, hogy minél többen átélhessék azt a Camino élményt, ami az én életemet is jobbá tette. Nos, a kislányom érkezése mindehhez adott egy óriási pluszt, egy nagyon személyes motivációt, szemszöget. Most már érte is „teszem a dolgom", és tiszta szívből remélem, hogy egyszer kettecskén vágunk majd neki az El Caminónak. Köszönöm a lehetőséget! Jó Utat Kivánok mindenkinek az Élet „rögös országútján"! Buen camino!

Bővebben a Via Pannoniáról itt olvashattok

Az út mindenhol tartogat meglepetéseket.Forrás: Novotta Ferenc
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek