Már bringával is eljuthatunk a Zselici Csillagparkba

Új kerékpárutak épültek Somogy megyében. A Fonyódtól délre fekvő Buzsák-Csisztafürdőtől egészen Somogyvámosig egy 19 kilométer hosszú kerékpározható útvonal készült el, a Zselicben pedig közel 50 kilométeres hálózatot alakítottak ki a kerékpárosoknak. 

Népszerű hely lett a Zselici Csillagpark, ahova most már bicikliút is vezetForrás: SEFAG Zrt

A bicikliutak fontos célja, hogy Somogy megye kevésbé frekventált részei iránt is folyamatosan növekedjen a turisták érdeklődése. Nincs egy éve, hogy ismét közlekedik a Balatonfenyvesi Kisvasút, amely egyik első eleme volt azoknak az intézkedéseknek, melyek a Balatonról délebbre fekvő területekre csábítják a turistákat. A kerékpárosok a kisvasúton is szállíthatják a kerékpárjaikat Csisztafürdőig, de hamarosan akár Fonyódig is eltekerhetnek, hiszen folyamatban van a kerékpárút meghosszabbítása a Balatonig.

Somogy megye délebbi részén, a Zselicben összesen 50 kilométernyi kerékpározható útszakaszt jelöltek ki a hegységben, amelyekből 10 kilométer elkerített kerékpárút. A beruházás keretében bringás összeköttetést kapott Zselickislak, Zselicszentpál, Simonfa, Bőszénfa, Zselickisfalud, Szilvásszentmárton, Patca és Szenna. Így már biztonságosan megközelíthetővé váltak a Zselic legfontosabb látnivalói, a Bőszénfai Szarvasfarm, a Zselici Csillagpark, a Katica tanya és a Szennai Skanzen is. A bicikliutak építésén és a nyomvonalak kijelölésén túl őszig kerékpáros pihenőhelyek, kölcsönzők, valamint egy szerviz is épül. – olvasható a bringazas.hu oldalán.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek