A Duna szigetei télvíz idején is kalandos utakra csábítanak

A Duna folyóját mindig is szabályozták, de a mai napig szállítja a hordalékát, és az arra alkalmas helyeken szigeteket, zátonyokat hoz létre. 2900 kilométeres hosszán, Németországtól Romániáig 912 szigetet számoltak össze 2019-ben, amiből 147 sziget érintetlen, flórája és faunája a lehető legtermészetesebb. Ezek közül 7 darab található a hazai Duna szakaszon. Köztük vannak például az Erebe-szigetek és a Mohácsi-sziget is, melyek télen is csodás arcukat mutatják.

Hónapindító cikkünk aprópója egy szép videó, amit nemrég tettek közzé YouTube-on. A drónvideót Kálmán Kristóf fotós-videós készítette, miután a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzethez tartozó Erebe-szigetek fölé reptette a drónját. A felvételeken egy olyan mesebeli tájat láthatunk, melynek növény- és állatvilágát, valamint természetes folyamatait semmiféle gazdálkodó tevékenység nem befolyásolhatja. 

Az Erebe-szigetek Nagyszentjánostól északra találhatók, a Kisalföld keleti részén, Gönyűtől délkeletre, a Bakony-értől pedig keletre. A Duna két olyan szigetéről van szó, melyeket 2000-ben erdőrezervátummá minősítettek, holtágaival, meredek falú, szakadó partjaival, háborítatlan környezetével pedig kiváló élőhelyet biztosít több védett állatfajnak is. 

A tájvédelmi körzetben közel 100 madárfajt tartanak számon a megfigyelők, köztük a réti sast, a védett partifecskét, a gyurgyalagot és a jégmadarat. A terület jelentős fészkelő ragadozómadara a barna kánya, sőt az őszi és tavaszi vonulások idején ritkán ugyan, de a halászsas is megfordul erre - olvasható a Megyerikum.hu oldalán. De a 64 hektáros, vízzel határolt erdőrezervátum legérdekesebbek állatai a hódok és vidrák, melyek távolabbi vidékekről vándoroltak ide. Ez a lépés pedig jól jelzi, hogy milyen kedvező az élőhely ökológiai állapota. 

Mit jelent az, ha egy körzet erdőrezervátum?

A Dunai Szigetek blog cikke szerint, akkor beszélhetünk erdőrezervátumról, ha az adott területen mindenféle emberi gazdálkodás tiltott, "kivétel a tudományos, illetve természetvédelmi beavatkozás, ami az Erebe-szigetek esetében azt jelenti, hogy őshonos tölgyfákra és kőrisekre cserélik a folyamatosan elöregedő nemesnyár-ültetvényt."

A csere azonban elkerül egy-két olyan fát, melyek már matuzsálemnek számítanak. Ilyen például az a körülbelül 200 éves fekete nyár, melynek a legvékonyabb ágai is vastagabbak, mint az erdőben általában előforduló fák törzsei.

Az Erebe-szigetek helyet kapott a Győr-Moson-Sopron megyei értéktárban isForrás: megyerikum.hu / FB

A program célja pedig az, hogy a a kutatók megismerhessék az erdők természetes életét, változatos szerkezetüket, hosszú távú folyamataikat és élővilágukat. Hazánkban, az Erdőrezervátum.hu listája alapján jelenleg 71 erdőrezervátum található, az Őrségtől Zemplénig, az Erebe-szigetektől Szegedig.

Honnan ered a szigetek neve?

A Győr-Moson-Sopron megye Megyei Értéktár leírása szerint egy 1880-as térképen még Erbe néven szerepelnek a szigetek, egy 1930-as térképen viszont már az Erebe megnevezés olvasható. Hogy hogyan alakult ki a nevük, arra két verzió is létezik. Az egyik szerint a török megszállás idejére kell visszamennünk, amikor a szigetekhez közelebb eső Gönyű lakossága a szigetre menekült a török betolakodók elől.  Akik már biztonságban érezhették magukat a sziget védelmében, "Erre be!" felszólítással mutatták a helyes irányt a többieknek.

A másik verzió a hajózással kapcsolatos, és a 18. századig nyúlik vissza. Ebben az időben a kor dunai hajóit a gönyűi kikötőbe csak lovakkal lehetett bevontatni. Az "Erre, be!" parancsot pedig a lovakkal dolgozó rakparti munkásoknak kiabálták, és így mutatták nekik az utat a keskeny szigetre. 

Az Erebe-szigetekre egyébként ma úgy a legegyszerűbb eljutni, ha Gönyűről indulunk neki az útnak. Oda autóval, az 1-es főúton haladva érkezhetünk meg, de mehetünk busszal is Győrből, illetve vonattal, de akkor inkább Nagyszentjánosnál szálljunk le, mert onnan egy körülbelül 5 km-es túrával érhető el a szigeteket körülölelő holtág.

Az év dunai szigete a Mohácsi-sziget lett!

A Dunai Szigetek blog immár kilencedik alkalommal hirdette meg az Év Dunai Szigete szavazást, ami 2021. október 13-tól december 31-ig tartott, és három jelöltre lehetett leadni szavazatot. Ezek között volt a harmadik helyezést elnyerő esztergomi Csitri-sziget, a második helyen végző ráckevei Angyali-sziget, és az első helyezett, a Mohácsi-sziget, ami a magyar Duna-szakasz legnagyobb szigete.

A területet korábban a Duna zárta közre, a jobb oldali ágon a Nagy-Duna, bal oldali ágon pedig a Baracskai-Duna, de ez már csak részben van meg. Az egykori sziget 25 km hosszú és 16 km széless volt, mocsaras területén pedig egyetlen település sem kapott helyet. Ma viszont már leaszfaltozott kerékpárút és gyönyörű természet várja azokat, akik gyalogosan vagy biciklivel felfedeznék a vidéket - olvasható a Kerekparturak.hu oldalán. 

A történelmi Mohács városából komppal lehet átkelni a Duna tulsó partjára, és onnan egészen a magyar-horvát határig lehet biciklizni a gáton, de azárt az időjárás előrejelzést nézzük meg jó előre, mert a fenti képek készítője is olyan hideg szélben indult útnak, hogy még a kompos is megsajnálta, amint meglátta a biciklijén.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek