Új kilátóval gazdagodott a Visegrádi-hegység

Átadták a Szentendre és Pomáz határvidékén található Bölcső-hegy új kilátóját, tudtuk meg a Turista Magazintól. Az 588 méter magas hegy tetején álló, keresztgerendás szerkezetű tornyot az Ybl-díjas Koller József tervezte, akinek a Prédikálószék kilátóját, a Guckler Károly-kilátót, és a Dévényi Antal-kilátót is köszönhetjük. A szűkös helyen álló, mindössze 2,4 x 2,4 méter alapterületű fenyőgerenda torony elemeit természetvédelmi okokból kézi erővel cipelték a csúcsra az utolsó szakaszon - írja a Magyar Természetjáró Szövetség, amely a projekt megvalósítását koordinálta.

Bölcső-hegyi kilátóForrás: Regula Tamás/Facebook

Ha felmásznak a kilátó tetejébe, a szűk „lépcsőház" rövid megpróbáltatást jelent csupán, hiszen a kilátószint a földtől mindössze 7 méterre helyezkedik el. De ennek ellenére a kilátó tetejéről hatalmas szeletét láthatjuk be a Dunakanyart övező hegyvidéknek. Látszik a Budai-hegység a fővárosba nyúló Gellért-hegytől a János-hegy kilátójáig, előttük pedig a Hármashatár-hegy tornyos teteje magasodik.

A szomszédos Lom-hegy takarásából a Pilis-tető kilátóval felszerelt háta bontakozik ki, tőle jobbra Dobogókő adótornyai sorakoznak. Hogy mi minden látszik még a kilátóból, arról részletesen ír a Szövetség honlapja.

A kilátó környékét ma természetes erdő veszi körbe, a talajon kisebb-nagyobb andezittömbök hevernek. Érdemes a Holdvilág-árok felfedezését kiegészíteni a kilátó meglátogatásával; ebből az irányból eloszlik a szint, ugyanakkor az ösvény kezdetétől hosszú gyaloglásra számítsunk. A közeli Lajos-forrás parkolójából rövid, ámde fárasztóan meredek kaptató vezet a csúcsra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek