Így szoktatnák le az embereket arról, hogy az erdőben szemeteljenek

„Vidd haza a szemeted!" – ezzel az elnevezéssel indított szemléletformáló kampányt a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. Ennek részeként megszüntette a társaság Debrecen közelében, a Panoráma út melletti Fancsikai pihenőnél levő hulladékgyűjtőket, és később több helyről is eltávolítja a tárolókat. Az erdőterületeken figyelemfelhívó táblákat is elhelyeznek majd. 

Forrás: Anastasia Gepp / Pixabay

A kezdeményezés célja, hogy elérjék, a turisták, kirándulók ne hagyjanak szemetet az erdőkben, hanem hátizsákjaikban vigyék haza a túra közben keletkező hulladékot. Így hozzájárulnak a természet tisztántartásához, az erdei életközösség védelméhez, a környezeti terhelés csökkentéséhez.

Egyre több nemzeti park ma már szándékosan nem helyez ki szemétgyűjtőket, hogy az embereket hozzászoktassák ahhoz, hogy vigyék haza a szemetüketForrás: M.Pakats / Shutterstock

Az erdőben elhelyezett hulladék évről-évre nagyon komoly gondot okoz a társaságnak: tavaly 5,5 millió forintot költött a hulladék elszállítására, idén szeptemberig pedig már 3,4 millió forintot tettek ki a költségek. Ezeken túl a kerületvezető erdészek hulladék-eltakarításra fordított munkaidejének munkabére, az erdészetek gépjárműveinek futásköltsége, az adminisztratív költségek szintén jelentős összegek – olvasható a Nyírerdő weboldalán.

Forrás: nomad-photo.eu / Shutterstock
Chipses zacskó, édesítőszeres süti, rókahalál

Mára alapvető dolognak kellene lennie, hogy magunk után sehol nem hagyunk szemetet, az erdőben sem. „Találtam már sünt chipses zacskóban fejjel előre az utolsó morzsákért kutatva, aki mivel hátrálni nem tudott, folyamatosan előrefele próbált menekülni" – ezt már Vers József a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre mondta egy áprilisi interjúnkban, amelyben saját tapasztalatairól mesélt, és a felelős túrázás szabályaira hívta fel a figyelmet.

Az erdőmérnök szerint a legjobb az lenne, ha az üres chipses zacskótól a használt papírtörlőig mindenki visszatenné hátizsákjába a szemetét, még akkor is, ha lát a területen szemetest. Mert a napi, pláne a napi többszöri szemétgyűjtést egyetlen erdészet vagy nemzeti park sem tudja megoldani, az állatok viszont táplálékot keresnek, ezért biztos, hogy szét fogják szórni a szemetes tartalmát.

A kidobott ételmaradékok és csomagolások illata ugyanis csábítja az állatokat, és nem ritka, hogy a nagyobb állatok mindkettőt megeszik. Például a csak szarvasok hazájaként emlegetett japán Nara parkban a szarvasetetéshez sütött kekszeket most már olyan, rizskorpából készült zacskókban árulják a turistáknak, amik akkor sem okoznak kárt az állatokban, ha a csomagolást is megeszik.

„Ma már egyre több ember fogyaszt mesterséges édesítőszerrel készült ételeket és italokat is, amelyek a vadon élő állatok számára mérgezőek. Egy róka, még ha egészen kis darabkát is eszik meg az édesítőszeres süteményből, elpusztul" – fogalmazott az erdőmérnök, majd hozzátette, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban már direkt nem helyeznek ki szemétgyűjtőket, hogy az embereket hozzászoktassák ahhoz, hogy vigyék haza a szemetüket.

 

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek