Sikerült a kihívás: a magyar sportoló feltekert a Kilimandzsáróra

Korábbi hírünkben beszámoltunk róla, hogy Zichó Viktor extrém kerékpáros-mászó milyen őrülten hangzó kalandba vágott: biciklivel akart feljutni az 5895 méteres Kilimandzsáróra, márpedig ez sikerült is neki! Az elérhető adatok alapján pedig magyar részről Viktor teljesítette elsőként két keréken ezt az útvonalat de világszinten is egyedinek számít a magyar sportoló teljesítménye.

Az extrém sportoló múlt héten ért fel Afrika legmagasabb csúcsáraForrás: Zicho Viktor/zicho.hu

Magyar idő szerint még október 13-án, a reggeli órákban érte el a Kilimandzsáró tetejét, amit az Indiai-óceán partjától indulva kerékpárral közelítette meg. Az utat saját erőből, motorizált járművek segítsége nélkül teljesítette és mintegy 4700 méterig haladt két keréken, innen saját erőből cipelte fel kerékpárját az 5895 méter magas csúcsig, ahonnan később legurult a hegy lábáig.

Az MTI-ben közölt tájékoztató idézi a kerékpáros mászót, aki azt mondta, hogy első nap már 108 kilométert tekert, amivel feljutott 525 méterrre. A következő két napban is nagyjából ugyanekkora távolságot tett meg, október 10-én, vasárnap pedig eltöltött egy pihenőnapot Moshiban, hogy kipihenje az addigi 330 kilométert és a napszúrást, ami a tanzániai határátkelést is megnehezítette.

Mint mondta, a Kilimandzsárón egyéni rekordot döntött: egy nap alatt 750 méterről "felkerékpározott" egészen 3750 méterig, majd egy akklimatizációs pihenőnapot követően előbb kerékpárral majd mászva vágott neki a csúcsra vezető hátralévő az útnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek