Interjú: Már nálunk is hódít az erdőfürdő, amit egyes országokban receptre írnak fel

Az erdőfürdő kifejezéssel tavaly nyáron, egy életmódtáborban találkoztam először. Nem volt konkrét elképzelésem, mit takar ez a tevékenység valójában, de ezzel nem voltam egyedül. Volt olyan résztvevő, aki pironkodva vallotta be, hogy ő bizony fürdőruhát is hozott. Ezúttal egy szakértőt kérdeztünk meg ennek az ősrégi, gyógyító módszernek a lényegéről, a későbbiekben pedig én is elárulom, nekem személy szerint milyen élményt adott.

Berczik Ágnes biológus, fitoterapeuta, gyógynövényismeret-oktató és nem utolsó sorban erdőfürdő instruktor, aki Gömörszőlős és környékén, az Aggteleki Nemzeti Parkban illetve a Bükkben vezet erdőfürdőket. Őt kérdeztem erről a módszerről.

Ágnes imádja a természetet, és célja másokat is visszavezetni a csodálatos, stresszoldó környezetbeForrás: Berczik Ágnes

Egy vezetett erdőfürdő alkalmával a résztvevők máshogyan látják az erdőt, mintha pusztán sétálnak benne? 
Amikor az ember „csak" túrázik, vagy sétál, általában alig fog fel valamit a környezetéből. Sokszor a természet csak egy díszlet a sporthoz vagy egy baráti beszélgetéshez. Az erdőfürdő alatt egy megváltozott tudatállapot jellemző, amikor minden érzékszervünket kiélesítjük és a lehető legteljesebben fogadjuk be a minket körülvevő természeti környezetet. Ezek az élmények és tapasztalások gyakran belső, önismereti utakra vezetnek végül, hiszen az ember mindig azt látja „kint", ami valójában „bent" van.

A gyakorlatok visszavezetik az embereket a természetbe"Forrás: Ben Kerckx/Pixabay"
Kapcsolódás a természettel

Az erdőfürdő valójában egy régi-új módszer az ember mindennapi életében felgyülemlett stressz oldására, levezetésére. Maga a kifejezés a japán sinrin-joku szó tükörfordítása, ami arra utal, hogy megfürösztjük az érzékeinket az erdő atmoszférájában. A gyakorlatok visszavezetnek bennünket oda, ahová valójában tartozunk: a természetbe.


Az a tudás, hogy a természettel való kapcsolódás gyógyít, nagyon ősi, talán az emberiséggel egyidős, és minden nép hagyományában megtalálható. Az erdőfürdő gyakorlatát úgy, ahogy ma alkalmazzák, az 1980-as években Japánban foglalták keretbe, számos tudományos, klinikai kutatás alapján.

Hogyan zajlik egy jól megszervezett erdőfürdő? 
Az erdőfürdőnek van egy jól működő, kidolgozott kerete, amit én is alkalmazok. Elsőként a résztvevők megismerkednek a hellyel, az erdőfürdő történetével, velem, és egy kicsit egymással is. Megkezdjük a mélyebb kapcsolódást a tájjal, ahová érkeztünk. A második rész elmélyíti a természetkapcsolatot, és új perspektívákat kínál. A vezető közvetíti az erdő meghívásait a résztvevők felé, és ebben ki-ki saját szándéka szerinti mélységben vesz részt. Helyet kapnak a hosszabb, egyedül végzendő gyakorlatok, amik lehetőséget adnak az elmélyülésre. Végül a lezáró rész feladata az embereket visszahozni, visszakapcsolni a mindennapi életbe.

Ilyen csodálatos fákkal is találkozhatunk a hazi erdeinkben, amelyek energiával és megnyugvással töltenek felForrás: Berczik Ágnes

Hogyan segíted a résztvevőket, hogy el tudjanak mélyülni? 
Erre számos technika létezik, és mindig az adott szituáció határozza meg, hogy melyikhez nyúlok. Van olyan, hogy kis dinamikus séta fog segíteni, van, amikor a meditáció, illetve mindig hasznos, ha az állandóan pörgő agyunknak tudunk érdekes, a jelenben tartó feladatokat adni. Ha valaki azzal a szándékkal jön, hogy szeretne megnyugodni, akkor én is, és az erdő is azon lesz, hogy ebben segítsük őt, és így sikerülni is fog.

A kép illusztráció"Forrás: Pascal Le Ray, Pixabay"
Gyógyító hatás

Az erdőfürdő bizonyítottan csökkenti a stresszhormonok szintjét, hatására csökken a vérnyomás és a pulzusszám, javul tőle az alvásminőség, erősíti az immunműködést is.


Ezeken a fiziológiai változásokon túl a résztvevők hangulata is javul, ez szintén mérhető eredmény. Külön jó hír, hogy ezek a hatások ráadásul elég tartósnak is bizonyulnak. Vannak olyan országok, ahol az erdőfürdőket már receptre írják fel.

Meg szoktátok osztani egymással, hogy kinek, mit adott az élmény?
Igen, gyakorlatok között rendszeresen van rá lehetőség, hogy a résztvevők megosszák a csoporttal az élményeiket. Ez soha nem kötelező, de az a tapasztalat, hogy az emberek többsége szívesen mesél a gondolatairól, érzéseiről, és jól esik nekik, hogy a csoport pozitív figyelemmel meghallgatja őket.

Az erdőfürdő végeztével mindenki jókedvvel és élményekkel telve tér hazaForrás: Berczik Ágnes

Most én is megragadom a lehetőséget, hogy röviden beszámoljak a saját élményemről, amit az Aggteleki Nemzeti Park erdejében éltem át. Soha, annyi érdekességet nem fedeztem fel abban a szűk egy órában, amennyit akkor. Nem kell különleges dolgokra gondolni, de egy meglepő színű gomba, egy szép virág, egy érdekes alakú kő látványa is óriási örömöt jelentett nekem, amelyek szinte a semmiből bukkantak elő.

Ágnes és egy foltos szalamandra: mindig tartogat valami meglepetést az erdő, akár egy különleges lakója alakjábanForrás: Berczik Ágnes

Ez az érzés ahhoz a gondolathoz vezetett, hogy ezek a szépségek úgy bukkantak fel, ahogy a lehetőségek is az életemben. Ez a felismerés pedig azt hozta nekem, hogyha úgy érzem, egy fontosnak vélt lehetőséget el is szalasztottam, nincs miért aggódnom, mert biztosan jönni fog majd egy másik. Ezt azóta az élet többször is igazolta.

Bárki kiderítheti, neki mit ad egy erdőfürdőzés, a jó hír pedig, hogy nem csak a gyönyörű, őszi erdőben, hanem egész évben tartanak vezetett erdőfürdőket, ahol el tudnak mélyülni a természetben.

Ahogy Ágnes fogalmaz: „Számomra a természetben lenni egyet jelent azzal, hogy otthon lenni. Ott minden tökéletes rendben zajlik, és az ember, mint egy puzzle darab beleillesztheti magát a nagy képbe. Helyünk van benne, mindannyiunknak." Aki kedvet kapott, hogy átadja magát ennek a különleges élménynek, legközelebb november 1-én, hétfőn 10 és 13 óra között teheti ezt meg a Csanyik-völgyben, Berczik Ágnes vezetésével. Ágnes aktuális programajánlatait és a részleteket a honlapján és a Facebook-oldalán találhatják meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek