Nyolc panorámás borterasz, ahol imádni fogja az októbert

Ha hihetünk a meteorológiának, akkor még számíthatunk gyönyörű, arany- és rézszínű őszi napokra, amikor talpunk alatt ropognak a levelek, poharainkban pedig a hazai borvidékek legszebb fehér- és vörösborai hullámzanak. Az alábbiakban olyan helyszíneket, köztük borteraszokat és dűlőket gyűjtöttünk össze, ahova még októberben érdemes ellátogatni és szó szerint megízlelni az őszi évszakot.

Kesztölc, ahol a tőkék között piknikezni is lehet

Első utunk a Pilis délnyugati lábánál fekvő apró faluba, Kesztölcre vezet, ami tökéletes választás az egynapos kirándulásokhoz, de akár egy hétvégi elvonulásra is. A falu környékén több látni- és kóstolnivalót is felfedezhetünk, például a három kilométerre fekvő Klastrompusztát, ami az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok emlékhelye, első monostoruk romkertje. 

Szivek Pince Kesztölc - "A Pilis lábánál hosszan elnyúló település [....] Egy pad, egy asztal. Megpihenni. Szemünk elött a templom tornya. Csend. Kilátás. Nyugalom."Forrás: Travelo.hu

A kesztölci Szivek Pincészetben bárki megtapasztalhatja, hogy egy délutáni dűlőtúra sokkal több, mint egy egyszerű kirándulás. Két évvel ezelőtt mi is bejártuk ezt a helyet. A három borász-fivér, Szivek György, Gyula és Péter mindent megtesznek, hogy teljes szépségében bemutassák a Neszmélyi borvidéket. Egynapos programjuk alatt kisbusszal vagy egy terepjáróval nézhetjük meg az említett pálos romot, felmehetünk a pincészet fűszerkertjébe, majd az egyik kesztölci dűlőjük tetején egy nagy hintán üldögélve élvezhetjük a borvidék tőkéi felett lemenő nap sugarait, miközben finom, organikus borokat kóstolhatunk.

A pincészet egyébként pár napja végzett a fehér szőlők szüretelésével, az utolsó chardonnay-fürt is a pincébe került, már csak kékszőlő van a tőkéken, de azok még ott is alszanak egy darabig. A programokkal és jelentkezéssel kapcsolatban érdemes a pincészet Facebook-oldalát figyelni.

A mádi naplementéknek nincs párja

Mád egyik történelmi, és egyben első osztályú dűlőjének, a Perczének az oldalában helyezkedik el a Percze Étterem, ahol finom fogásokkal, Szepsy-borokkal, valamint a településre és a dűlőkre néző egyedi kilátással várják a vendégeket.

Ilyen kellemes a naplemente Mádon, a galériáért kattintsanak a képre!Forrás: Percze Étterem Mád / Facebook.com

Mi legutóbb 2017-ben, egy októberi hétvégén jártunk ezen a vidéken, a birtokot a férjével közösen vezető Szepsy Kinga vezetett minket körbe, miközben megkóstoltuk a pincészet legígéretesebb borait, a Furmintot és a Nyúlászó Cuvée-t. Akkor a táj még ködbe burkolózott, a napsütés és az őszi természet látványa kiváló atmoszférát kölcsönzött a reggeli borkóstolóhoz – ezt az élményt pedig bárki átélheti idén is az étterem teraszán üldögélve.

Egy borkúria Monoszlón

Aki a Balaton északi partjára esküszik, és az otthonos, mediterrán hangulatú borászatokat, hoteleket és teraszokat kedveli, annak a Liszkay Borkúria egészen biztosan tetszeni fog Monoszlón. A toszkán vidéket idéző tájra néző terasz és szabadtéri medence, ízlésesen berendezett vendégszobák, szauna és borospince várja a látogatókat.

Kilátás a Liszkay Borkúria medencéje mellőlForrás: Liszkay Borkúria

Akinek pedig úgy tartja kedve – és a pénztárcája is megengedi – az egy szoba vagy lakosztály helyett a komplett birtokot is kibérelheti, és akkor már privát séfet is kap pihenése idejére.

Forrás: Andreas Hafenscher
Halloween a Familyparkban

Ausztria legnagyobb vidámparkja október végén halloween alkalmából elvarázsolt csodavilággá alakul át, és borzongatóan vidám élményekkel várja a látogatókat. Akrobaták, gólyalábasok, bűvészek és mágikus lények gondoskodnak a kikapcsolódásról. (X)

Mintha Toszkánában lennénk, pedig Balatonlellén pihenünk

A rozéjáról híres balatonlellei Konyári Pincészetnél is csodálatos kilátás vár ránk a mediterrán stílusú kőteraszról. A távolban a Balatont láthatjuk, a közelben pedig a dűlőket a Kishegy, Öreghegy- vagy Szárhegy, Bánomhegy, Jánoshegy és a Sinai-hegy dombjain.

Forrás: Konyári Pincészet

A rusztikus, kétszintes villában egyébként három apartmant lehet találni franciaággyal, teljesen felszerelt konyhával, a hűtőben behűtött Konyári borokkal. És ha már itt élvezzük ki az őszi fényeket és illatokat, akkor bort is illik kóstolni, amelyhez ezen az oldalon lehet előzetesen bejelentkezni.

A birtok, ahol lefesthetjük a Balatont

A Nivegy-völgyben, a Hegyestű lábánál találunk egy festői balatoni panorámát nyújtó pincészetet. A Tagyon Birtok területét vadregényes utakon, szőlőtőkék között barangolva érhetjük el, ahol egy pohár finom Habzsi gyöngyözőborral fogadnak minden vendéget.

A bor mellé friss, kerti alapanyagokból készült ételek és olyan pihentető programok társulnak, mint a balatoni élményfestés. Most, az őszi időszakban a szüreti munkákon van a hangsúly, ezért a birtok tulajdonosai egy egész napos élményszüretre várják a jelentkezőket október 9-én – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Forrás: Tagyon Birtok Batári Társaság / Facebook.com

A nap folyamán megmutatják a szüreti munkálatokat, melyben a látogatók is aktívan részt vehetnek, miközben készül finom reggeli és kemencés ebéd, lesz mustkóstolás, koncert, és ha a nap végén még bírják szusszal, akkor a tagyoni falunapra is lemehetnek, természetesen traktorral. A reggelit, az ebédet és a borkóstolást külön is ki lehet fizetni, de a 9900 forintos napijegyben már minden benne van. Az eseményre előregisztráció szükséges.

A borműhely, ahol svájci sapkában készíthetünk cuvée-t

Káptalantóti kapcsán ma már nemcsak a vasárnapi Liliomkert termelői piac, de az Istvándy név is megkerülhetetlen. A család öthektáros birtoka Káptalantóti és Badacsonytomaj között fekszik a Tóti-hegyen, ahonnan pár perces kocsiútra található az Istvándy Borműhely, ami leginkább azért épült, hogy a nyári szezon lecsengése után is legyen egy hely, ahol élményt kaphatnak a vendégek a borok mellé. A pincészetről és a birtokról ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.

Forrás: @Szindbadazutazo / Istvándy Birtok és Borműhely / Facebook.com

A Borműhelyben egyébként bárki kipróbálhatja, milyen érzés svájci sapkában és barna szakiköpenyben bort házasítani, lepalackozni, majd egy retro írógéppel saját címkét készíteni hozzá. Ha arra járnak, próbálják ki bátran, jó móka! És ha a cuvée-jük olyan jól sikerült, hogy közben megéheztek, akkor irány a bárpult melletti asztal, szeljenek maguknak sonkát, kenyeret, vagy kenjék meg házi zsírral, és pakolják meg hagymával.

Családi szüretre várnak mindenkit Paloznakon!

A Homola Pincészet október 2-án egy családi szüretre várja a kicsiket és nagyokat, hogy mindenki részese lehessen a 2021-es évjáratú palackok születésének. Az ingyenes eseményen megtudhatják, hogyan kell kiválogatni az érett szőlőfürtöket, mire kell figyelni a szüreteléskor, és mi történik utána a szőlővel. 

A közös szüretelés és préselés után, különleges bar food kínálattal készülnek a szervezők, de lesznek gyerekprogramok és kézműves foglalkozások felnőtteknek is. A gyülekezési helyet a borterasznál jelöltékl ki, a szüret 10 órakor kezdődik.

Menjenek el Egerbe, a Szépasszony-völgybe is!

A legenda szerint a völgyben már a 18. században is egymás borait kóstolgatták a borászok. Ide jöttek kikapcsolódni, feltöltődni, az élet dolgairól beszélgetni. Ma is így van ez, de a jó borokért és a jó hangulatért már nemcsak a férfiak, hanem a szép asszonyok, lányok, párok és családok is elzarándokolnak. Jönnek beszélgetni, meginni egy pohár bort, elfogyasztani egy-egy jó fogást. Mi is így tettünk pár éve egy egri kirándulás alkalmával, el is kapott minket a helyszín látványosan megújult, kellemes hangulata. Ha arra kíváncsi, miért érdemes ősszel a térségbe utazni, kattintson tippekért erre a cikkünkre.

Poharazgassanak a völgyben! Galériáért pedig kattintsanak a képre!Fotó: Busák Attila

Az egri borászok és étteremtulajdonosok 2007-ben fogtak össze, nem sokkal később pedig az akkori kézműves borászok mellett szinte az összes országos hírű egri borász pincét nyitott a völgyben. Megújult a legtöbb házikó, megszépültek a teraszok, ahogy a központi rész is a miniszínpaddal együtt, amelyet esténként zenekarok foglalnak el. Egyre több lett a szín, a kreativitás és a lendület, amit már érzékelni is lehetett. Az ősz pedig csak még több színt ad a látványhoz. Így aztán mi azt mondjuk, hogy aki Egerben jár, az mindenképp üljön be a völgy egyik teraszára, csavarja magát pokrócba, és feledkezzen bele egy pohár finom borba.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek