Fotós és sütögetős naplemente-túrát szerveznek a Gerecsére

A Hegyes-kő egy éles peremű, 311 méter magas sziklaszirtként emelkedik ki környezetéből, Tokod község fölött. Érdekessége, hogy a csúcs oldalában, a Gerecse nagy részét is felépítő mészkő- üledékréteg vastag padjai kissé oldalra billenő teraszokat alkotnak - olvasható a Termeszetjaro.hu oldalán.

Az alacsonyabb felületeken az elmúlt néhány tízezer év alatt felhalmozódott a homok, a lösz, illetve a folyami üledék, de a magasabb mészkő-bérceken ezek nem maradtak meg, így azok "csupaszon" állnak még ma is. Ilyen mészkőtömb a Bajóti kő, illetve a Hegyes-kő is, ahova a Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió éjszakai fotós és sütögetős eseményt tervez augusztus 21-re

Hegyeskő éjszakája elnevezésű találkozót 2017 júniusában szervezték meg először a mészkőtömb tetejére. A tagok és az érdeklődők azóta jártak már itt őszi kirándulások és téli túrák alkalmával, illetve Tábortűz Pikniken is. De ahogy a Facebook eseménynél is írták, a programok fő célja, hogy Tokod községét és környékét népszerűsítsék. 

(c)Szabó Tamás felvétele, 2017Forrás: Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió / Facebook.com

Éppen ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy az idei találkozóval visszatérnek egy kicsit a kezdetekhez, és egy naplementés, sütögetős, hullócsillag-nézős estére invitálják a túrázókat közelről s távolról is. A találkozó 18 órakor lesz az 1786-ban épült Tokodi Szent Márton templom előtt. Innen indul a csapat és erőltetett menetben 18:23-kor már a Hegyes-kő csúcsán is lesznek, ahol mindenkire szabad fogalkozás vár - írták az oldalon.

A vacsora sütéséhez a tűzifát és a welcome drinket biztosítják a szervezők, de a sütögetős finomságokkal a résztvevőknek kell készülniük. Az estét a Hegyes-kő lámpás kivilágítása koronázza majd meg 22 órakor. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek