Vezetett túrákon leshetnek be az alkonyati erdő vadjainak titokzatos életébe

Amikor a nap lassan eltűnik a Budai-hegyek mögött, az idő pedig egyre hűvösebb lesz, az erdő is életre kel. Alkonyatkor előbújnak az éjszakai életmódot folytató, és a napközben az erdő mélyén hűsölő, csendesen szunyókáló négylábúak, madarak is. A most induló alkonyati túrák résztvevői ezeket a pillanatokat fedezhetik fel a vaddisznó, a dámszarvas, a medve és további, a Kárpát-medencében őshonos nagyvadak társaságában – olvasható az állatpark közleményében.

Farkasokkal is találkozhatnak az alkonyati túránForrás: Budakeszi Vadaspark

Június utolsó péntekén és júliusban a péntek esténkénti záróra után tehát alkonyati szakvezetésre várják a kalandvágyókat, akik testközelből ismerkedhetnek meg az alkonyati erdő vadjainak titokzatos életével.

A program első eseménye június 25-én, 18 órakor indul, amely során Szent Iván éj alkalmából a résztvevők a nagyvadak életmódja mellett megismerkedhetnek a fénnyel kapcsolatos népi és pogány szokásokkal, a nyári napforduló érdekességeivel, valamint a tűzugrás hagyományaival is. A túra végén pedig a Parasztudvarban közös szamár- és lóetetés vár rájuk. 

Itt most gímszarvasok állnak portrét a képen, de a vadaspark simogatójában dámszarvasok és muflonok is várják a látogatói gondoskodástForrás: Budakeszi Vadaspark

A nyitóeseményt követően, júliusban minden péntek este hattól várják az érdeklődőket az alkonyati túrákra. A program körülbelül 20 óráig tart, a maximális létszám 50 fő, amelyre előregisztrációval lehet jelentkezni a Vadaspark honlapján vagy Facebook-oldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek