A Vértes után idén a Bakonyban gurulnak a veteránok

A Pázmándi Nosztalgia-Jármű Egyesület tizenkét éve július második szombatján szervezi meg veterános találkozóját. Mint Kerkuska Csaba, az egyesület elnöke elmondta a veol.hu-nak, idén is csillagtúrával készülnek. Reggel 8 órától gyülekeznek majd a járművek Fehérvárcsurgón, a Tölgyfa étteremmel szembeni parkolóban, ahonnan 9 órától, 2-3 perces intervallumokban indítják a veteránokat.

A kép illusztrációForrás: Jill Wellington/pixabay.com

A csapat érinteni fogja Bodajkot, Balinkán keresztül egészen Zircig halad, ahol a résztvevők megnézhetik a Pápai Szakképzési Centrum Reguly Antal Szakképző Iskolájának gépkiállítását és a Bakonyi Természettudományi Múzeumot, köszönhetően Hevesiné Németh Marianna zirci turisztikai referens segítségének. Innen Olaszfalu következik, majd a tési szélmalmok irányába indulnak, végül Várpalotán keresztül térnek vissza Fehérvárcsurgóra. Mindez nagyjából 3,5-4 órát fog igénybe venni. Az összes jármű egyszerre a startnál és a célban lesz látható, ahol az autók tulajdonosai – ahogy az már az évek során megszokottá vált – igyekeznek járműveik korához megfelelően öltözködni.

A 100 kilométeres túra során a résztvevőket játékos feladatok is várják, melyek során a versenyzőknek nemcsak a tudásukra, de a megfigyelőképességükre is szükségük lesz. 2020-ban a Vértes lankái között gördülhettek a veteránok, idén pedig a Bakony szépségei kísérik az utat, melyet gondosan összekészített itiner segítségével tesznek meg.

A jelentkezés hamarosan indul, aki részt venne veteránjával a túrán, az a Pázmándi Nosztalgia-Jármű Egyesületnél regisztrálhat. Az eseményre maximum 60 jármű és 120 fő jelentkezését várják. A beltéri helyszíneken kötelező lesz a maszk, ahol lehet, ott kézfertőtlenítőket helyeznek ki. Azokat is szeretettel várják, akik nézőként csodálnák meg a régi motorosokat.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek