Ingyen léphetnek be az egészségügyi dolgozók ebbe az élményparkba

A társadalmi felelősségvállalás jegyében az ópusztaszeri Csillagösvény élménypark ingyenes belépést biztosít az egészségügyi dolgozóknak, így köszönve meg hősies helytállásukat – tájékoztatta a delmagyar.hu-t az élménypark tulajdonosa, Gergely Gábor.

Forrás: facebook.com/csillagosveny

A tíz éve működő Csillagösvény egy szabadtéri, zöldövezetben lévő labirintus, mely a maga nemében a világon a harmadik legnagyobb. Szépen gondozott sövénye, mely az utóbbi két évben érte el eredetileg megálmodott méreteit, 2 méter magas, 1 méter széles, illetve 3 és fél kilométer hosszú. Egyediségét többek között az adja, hogy az útelágazásoknál korosztályonként kérdéseket találnak a labirintusban járók – a jó válasz jó irányba vezet, a rossz zsákutcába. De egyediek a játékelemek is, amelyek közül most a 8 méter magas hálós kilátó az újdonság. Tetejéről lepillantva kirajzolódik a labirintus mintázata.

Gergely Gábor azt is elmondta a lapnak, hogy a díjmentes belépés lehetőségét első alkalommal május 10-én, a mentősök napján biztosították és a lehetőség június 13-áig áll fenn. A belépéshez az egészségügyi dolgozóknak – a védettségi igazolványon kívül, amit a központi rendelkezések értelmében minden vendégüktől el kell kérniük – csak az egészségügyi munkavállalói jogviszonyt igazoló fényképes igazolványt kell felmutatniuk.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek