Életben találtak egy ősszel eltűnt nőt, aki egy kanyonban vert sátrat

A hatóságok légi kutatás során találták meg azt a novembert eltűnt 47 éves nőt, aki állítólag füvet, mohát és vizet fogyasztva élte túl a rideg telet az amerikai Utah államban lévő Diamond Fork Canyonban. A túrázó eltűnését tavaly november 25-én jelentették be, miután az Erdészeti Szolgálat kanyonzárására készülő alkalmazottai megtalálták az autóját a Salt Lake Citytől 130 kilométerre délkeletre fekvő parkolóban. A nyomozók, valamint a kutatási és mentési szakemberek a következő hetekben átfésülték a környéket, de akkor nem találták meg a nőt – írja a The Guardian.

A látvány csodálatos, de embertelen átvészelni a telet ezen a zord tájonForrás: NickSpinder/Shutterstock.com

Mint Spencer Cannon, a utah megyei seriffhivatal titkára elmondta, a hatóságok vasárnap viszont ráleltek a környéken végzett légi átkutatás során, amit önkéntesekkel együtt végeztek abban a reményben, hogy életjeleket találnak. Épp a keresés során lezuhant drón után kutattak, amikor észrevettek egy sátrat. Ahogy a közelébe értek, a nő kicipzárazta az ajtaját. A váratlan fordulat azonban ezután jött.

A seriffiroda ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a nő direkt maradt a környéken a 2020 novembere óta eltelt hónapokban. Mint közleményükben írták, volt nála egy kevés étel, és mint elmondta a megtalálóinak, füvet és mohát evett, illetve a közeli folyó bőséges vízkészletéből ivott. A nőnek nem volt fizikai sérülése, csak gyenge volt és nagyon lefogyott.

Bár túlélte, azért kemény lehetett hónapokig ott fent lenni, és örülünk neki, hogy sikerült kapcsolatba lépnünk vele" – mondta Cannon.

A nőt kórházba vitték kivizsgálásra, ugyanakkor megállapították, hogy mentális egészségi problémákkal küzdhet. Mint a seriffiroda közleménye hangsúlyozza ugyanakkor, ők nem ítélik el a döntést, hogy valaki a nomád életmódot választja, "bár a legtöbb ember talán nem szeretne ilyen körülmények között élni". Mint írják, a nő nem tett semmi törvényellenest, és ha a jövőben úgy dönt, hogy visszatér a helyre, ők rendelkezésére bocsátják az erőforrásokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek