Itt épül meg Magyarország első fedett kerékpáros fapályája

    Az év végéig elkészül a 700 millió forintos projekt keretében épülő BringAréna a főváros X. kerületében, Kőbányán. Magyarország első fedett kerékpáros fapályája nemcsak a versenysportot szolgálja majd, hanem alkalmas lesz arra is, hogy a gyerekek az időjárástól függetlenül a gyakorlatban tudják benne elsajátítani a kerékpározás alapjait. Ez lesz az ország első, fedett kerékpáros pályája, Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a szerdai sajtótájékoztatón a kerékpársport és az egész magyar kerékpározás ünnepének nevezte a tegnapi napot – írja a magyarepitok.hu. 

    Hamarosan itthon is lehet a versenyköröket róni a velodromon - illusztrációForrás: AboutLife, shutterstock.com

    Ugyan nem mérhető egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, több ezer nézőt is befogadni képes, fedett csarnokhoz, mégis rendkívül jelentős lépést jelent a sportág életében.

    A 4500 négyzetméter alapterületű, fémszerkezetű ponyvacsarnokban egy 200 méter hosszú, 6 méter széles, döntött kanyarú fapályát helyeznek el.

    A csarnokban lesz egy alagút, hogy a pálya belsejébe biztonságosan be lehessen jutni a kerékpárosok zavarása nélkül, ezen kívül egy vizes blokk szolgálja ki a sportolókat és a 100 fős lelátón helyet foglaló nézőket. Az épület a sátor jellege miatt nem lesz fűthető, de évente 300 napon át lehet majd használni.  Az építkezés nagyjából 270 nap alatt befejeződik.

    Így mutat a terveken a BringArénaForrás: bringarena.hu

    Az elkészült arénát nemcsak a pályakerékpárosok, hanem a sportág többi szakágának versenyzői is használni fogják, és végeznek majd benne edzéseket. A magyar pályakerékpáros versenyzők ugyanis eddig Bécsbe voltak kénytelenek kiutazni ahhoz, hogy edzhessenek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek