Látogatóközpont nyílik a Kelet-Mecsek apró tavának partján

"Fantasztikus természeti látnivalókra felfűzött túraútvonalak, évezredes műemlékek és gazdag népi hagyományok várják a Kelet-Mecsek turistáit. A sűrű erdővel borított hegyeket-völgyeket a Zengő csúcsa uralja" – így kezdődik a Baranya megyei önkormányzat szerkesztőségünkbe küldött közleménye, amelyben nemcsak azt sorolják, mennyi szépséggel igyekeznek a térségükbe csábítani a turistákat, de arról is írnak, hogy hamarosan egy új látogatóközpont is várja majd azokat.

Kilátó a ZengőnForrás: Baranya Megyei Önkormányzat

Ugyanitt, a Mecsek legmagasabb csúcsán, a Zengőn néhány hónapja már átadtak egy hétemeletes kilátót, vagyis egészen pontosan a régi – 2010-ben balesetveszély miatt a turisták elől elzárt – geodéziai tornyot öltöztették acélköpenybe. Így aztán a Zengőre tartó túrázók már nyáron birtokba vehették a projekt keretében a hegytetőn megépített, húsz méter magas acélszerkezetet.

Óbánya a Kelet-Mecsek legvadregényesebb, tavakkal és vízesésekkel tűzdelt völgyében fekszikForrás: Baranya Megyei Önkormányzat

A Dél-Dunántúl legmagasabb pontjáról nyugatra a Mecsek gerincének csúcsait, dél felé a Szársomlyó és Tenkes-hegy, kelet felé a Mórágyi gránitrög hullámos hátát is látni lehet, de különösen tiszta időben a Zengőtől légvonalban száz kilométerre lévő badacsonyi tanúhegy és a horvátországi Papuk-hegység is szemügyre vehető a kilátóból.

A környék védett erdeinek leghíresebb növényfaja a bánáti bazsarózsaForrás: Baranya Megyei Önkormányzat

Azonban a Kelet-Mecsek Hosszúheténytől Mecseknádasdig terjedő vidékének turisztikai fejlesztése tovább folytatódik. A program részeként hamarosan elkészül a Pécsvárad melletti Dombay-tónál az az új látogatóközpont is, amelyben a tervek szerint a környék látnivalóival és a hozzájuk kapcsolódó mondákkal, érdekességekkel ismerkedhetnek meg az erdőjárók.

A hegység túloldalán lévő Mecseknádasdot sem szabad kihagyni a túrából!Forrás: Baranya Megyei Önkormányzat

 

Pécsvárad legfőbb nevezetessége a több mint ezer éves bencés apátság és vár, hazánk legrégebbi, ma is álló templomaForrás: Baranya Megyei Önkormányzat

 

Püspökszentlászló egyetlen utcáját főleg üdülőnek használt, sváb parasztházak szegélyezik. Az utca végén, évszázados fákkal körülvéve áll a pécsi püspökök gyönyörű, barokk stílusú kastélyaForrás: Baranya Megyei Önkormányzat

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek