Ezekben a barlangokban Indiana Jonesnak érezheti magát a látogató

Márciusban zajlik a barlangok hónapja, melyről már tavaly is megemlékeztünk egy cikksorozattal. Idén újabb különleges, föld alatti helyekre visszük el önöket, de előtte átpörgetjük, hogy mi mindenről esett szó egy évvel ezelőtt. Írtunk számtalan különleges helyszínről, melyek egészen valószerűtlennek hatnak, annak ellenére, hogy kizárólag a természet formálta ezeket a tereket. Bemutattuk a leghíresebb barlangrajzok lelőhelyeit, de végigjártunk jónéhány olyan szentélyt is, melyek az emberek teremtő képzeletének köszönhetően barlangok mélyén vagy sziklafalba ékelődve épültek meg.

Amikor a valóság vadabb, mint a képzelet

Isten a legnagyobb művész, tartja egy mondás, amit ateisták úgy is fordíthatnak, hogy a természet a legnagyobb művész. És valóban, ha végigjárja velünk képzeletben a különleges barlangokról szóló cikkünk helyszíneit, akkor olyan, mintha valamilyen extravagáns alkotó képzeletének szüleményei lennének. Akad köztük olyan, amely csillagpöttyös tetejű folyosóra emlékeztet, alján pedig egy kis patak csörgedezik – ezen csónakázva lehet végigámuldozni a barlangot. Itt nem annyira a belső tér az, ami meghökkentő, hanem az a megszámlálhatatlanul sok apró rovar, mely bevilágítja a helyet.

A chilei „Márvány Katedrális", mely ráadásul nem is a föld alatt, hanem a tengerparton található, színeivel babonázza meg a nézőket, míg a mexikói Kristálybarlang azt a hatást kelti, mintha a róla készült fotókon legó emberkéket pakoltak volna normál méretű kristályok közé. Nos, nem. Ezek átlagos méretű barlangi kutatók, itt a kristályok mérete és az arányok azok, amik tökéletesen megtévesztik a szemlélőt.

Kristálybarlang, MexikóForrás: Alexander Van Driessche - Gaianauta received this from Alexander Van Driessche via Email., CC BY 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=23231964

És folytatódott tovább a sor a világ legnagyobb, majd legmélyebb barlangjával, de nem maradt ki a világ legnagyobb jégbarlangja sem, amely ráadásul egy kőhajításnyira, a szomszédos Ausztriában található. A Skóciához tartozó Staffa-szigeten található Fingal-barlang pedig már majdnem a mítoszok körébe tartozik. A hatalmas orgonasípokra emlékezető bejárati rész eleve tökéletesen mesebeli, és ehhez jön még a tény, hogy a hullámok mozgásának köszönhetően a barlang kíséreties hangon „énekel.

Fingal-barlang, SkóciaForrás: ABO PHOTOGRAPHY/Shutterstock

Aztán írtunk a Nagy Kékségről, vagyis az izlandi Skaftafell barlangról, mely pont annyira veszélyes, amennyire lenyűgöző, mivel csillogó, sima falai jégből vannak. És megmutattuk olvasóinknak a világhíres olasz Kék-barlangot is Capri szigetén, ahol az ókori hiedelmek szerint szirének és ördögök éltek. A hely még több ezer év múltán is megmozgatja a képzeletet, és a kis bejáratnak hála egyszerre csak két csónak tud bemenni a barlangba, ahol azonban így is elég nagy a forgalom.

És még egy ínyencség. Ha valakit nem rettent a mélység és a hideg, annak valódi örömmámor lesz végignézni az orosz Ordáról, a világ leghosszabb barlangjáról készült alábbi videót – öt kilométer hosszan lehet úszkálni a jéghideg vízzel teli járatokban –, míg mi, többiek, fogvacogó tisztelettel nézzük azokat, akik ilyen helyekre lemerészkednek.

Kőkorszaki graffiti és denevérürülék, mint alapanyag

Míg az imént felsorolt barlangokat a természet erői hozták létre, addig sorozatunk egy másik cikkében azokról a helyekről írtunk, amelyek az ősi emberek keze nyomát viselik. És ezt nyugodtan vehetik szó szerint, hisz a barlangi festészet, illetve a barlangrajzok sokféle formája között olyan is akad, mely valóban kézlenyomatokból áll.

A Cueva de las Manos Patagóniában található, és a képek olyannyira frissnek hatnak, mint egy graffiti, amelyet körülbelül a múlt héten fújt fel valaki. A valóságtól azonban mi sem áll távolabb. A kezekről készült alkotások 9000 évesek, és nagyon valószínű, hogy az alkotó kezét ábrázolják, mivel csupa bal kéz látható a falon – elképzelhető, hogy a festékszóró fúvócsövet a művész a jobb kezében tartotta.

Cueva de las ManosForrás: De Mariano - Trabajo propio, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=265811

A szomáliai Laas Geel barlangban látható ősi képek is egészen hihetetlen módon ragyognak, pedig a legfiatalabbak is már 3000 évesek. A bolgár Magura barlangjában látható, körülbelül 10 000 éves festmények pedig egészen biztosan különleges technikával készültek, itt ugyanis denevérürüléket használtak fel az alkotók. Mutattunk képeket az indiai Bhimbetkáról és az ausztrál Kakadu Nemzeti Park Területén talált barlangrajzokról is, ez utóbbiak között egész frissek is vannak, mint például annak a hajónak a vázlatos rajza, mely az első fehér embereket hozta a kontinensre.

Laas GeelForrás: Abdullah Geelah - English Wikipedia, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1483521

És persze szó esett az igazi sztárokról is. Ezek között van Lascaux, aminek a felfedezése után is bőven történtek még érdekes események. Például, hogy olyan tömegben áradtak ide a látogatók, hogy végül a fenntartók kénytelenek voltak olyan látogatóközpontokat nyitni, ahol már nem az eredeti festményeket, hanem azok szuper pontos replikáit nézheti meg a nagyérdemű.

Aztán felkerült a listánkra a Chauvet is, ahol 30 000 éves rajzokat fedeztek fel, no meg a spanyol Altamira, az örök favorit, ahol olyan jó állapotban maradtak fenn a festmények, hogy nagyon sokáig többen kétségbe vonták azok eredetiségét.

A védelmező hegy oltalmában

És még egy témakör, ami sok meglepetéssel szolgált egy korábbi cikkünkben: olyan barlangokban lévő építményekről vagy helyekről meséltünk olvasóinknak, melyek szétválasztatlanul egybefonódtak egy-egy hatalmas sziklaüreggel. Az egyik ilyen kastély egyáltalán nincs is messze: a Szlovéniában található Predjama vára egy 120 méter magas sziklafalon csücsül, és 800 éves történetében bőven akadnak szórakoztató anekdoták – egy ilyet a szomszédos országban tett kirándulásunkról szóló cikkben el is meséltünk önöknek.

Pradjama váraForrás: Travelo

Igazi Jolly Joker volt a petrai Kincstár gigantikus kőtömbje is, melyet akárhányszor látunk képeken, vagy akár hollywoodi filmekben, egyszerűen nem tudunk nem ámulni a szépségén. A jordániai romváros az UNESCO Világörökség listáján is rajta van, és természetesen nem ez az egyetlen építmény, ami rabul ejti itt a látogatókat, de kétség kívül az egyik legismertebb és a legemlékezetesebb. Két éve mi is ott jártunk, nézegessenek képeket Petráról ebben a cikkünkben.

És még mindig maradunk a sziklába faragott építményeknél. Az indiai Ellora három vallás szentélyeit olvasztja magába, és ne egyetlen templomra gondoljanak! A hely hatalmas, néhol egész kolostorokat is kivájtak a gigantikus bazalttömbből.

Ellora, IndiaForrás: Mazur Travel/Shutterstock

Persze az sem kevésbé szokatlan, ha egy barlang kellős közepén találunk egy épületet vagy épp épületeket. A többes számot nyugodtan használhatjuk a maláj Batu Caves esetében, ahol több hindu szentély is található a föld alatti képződményekben – igaz, van ahova egészen földöntúli módon ragyog be a kintről érkező fény. Ilyen napsütötte barlangi tájra lehet számítani a thaiföldi Phraya Nakhon esetében is, ahol a hatalmas belső térben egy kecses kis pavilon áll.

A mianmari Kyaut Sae pedig valamiféle átmenetet képez az emberi találékonyság és a természet gazdag fantáziája között. Itt ugyanis magában a barlangban alakítottak ki márványpadlós buddhista szentélyt, melyet a barlang falai védenek. Vagyis nem a barlangot alakították át, hanem csupán belakták, pontosabban szent hellyé tették azt. Itt tökéletesnek tűnik az egyensúly – aki ide betér, olyan helyet talál, ahol a természet tiszteletéért cserébe oltalmat, szépséget és nyugalmat talál. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek