Arisztokraták, mágnások, cselédek történetei várják Józsefváros híres palotái között

    Greetings form Budapest szervezésében egy különleges és érdekes sétán vehetnek részt február 15.-én, vasárnap 9:45-től 11:45-ig. Az Élet a Mágnásfertály palotáiban elnevezésű sétán igazi időutazásban lesz részük a Józsefvárosi Palotanegyedben.

    A csodálatos Festetics Palota főbejárataForrás: festeticspalota.hu

    A Marczibányi család által működtetett, hírhedt „Két Pisztoly" fogadó szomszédságában 1847-re megépült a Nemzeti Múzeum. Az épület mögötti területen a történelemben eddig nem látott folyamat zajlott, arisztokrata és mágnás családok egymás mellett építették fel palotáikat. Az első közöttük gróf Festetics György, a 19. század egyik nagy formátumú politikusa volt.

    Ezen a sétán bejárják az egykori Mágnásfertályt, megismerhetik kialakulásának történetét, palotáit, bérpalotáit és bepillantást nyerhetnek az itt élők monarchiabeli mindennapjaiba, az arisztokraták és a cselédek életébe.

    Megtudhatják, hogy milyenek voltak a bálok a Festetics Palotában, hogy került egy skót lord lánya Magyarországra, visszautasítva ezzel a monacói hercegi trónt. Elmesélik, hogy mivel töltötte az időt Viktória királynő fia, a walesi herceg az ittlétekor, illetve, az is kiderül, milyen úri huncutságokkal telt az idő a negyed kastélyaiban - olvasható az esemény Facebook oldalán, ahoa pontos részvételi díjakat is megtalálják. 

    Az idegenvezetés során ellátogatnak az eredeti szépségében felújított Festetics Palotába is.

    A barangolás során a vezetők elmesélik, hogyan működött egy főúri háztartás, mikor kelt a ház népe, hogy épült fel a hierarchia, a személyzet tagjait hogy szólították, kinek járt a vezetéknéven történő megszólítás, milyen volt egy igazi komornyik, és mi volt a feladata.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!