Üvegpadlós kilátótorony épül a Csorba-tó partján

A Zár (Ždiar) község mellett lévő Bachleda-völgyben (Bachledová dolina) felépített, sokak által erősen kritizált lombkorona tanösvény után újabb olyan beruházás készülődik a Tátrában, amely már kezdetektől fogva megosztotta a közvéleményt. Vajon végérvényesen megváltozik Szlovákia egyik legszebb panorámája? – teszi fel a kérdést a Magas-tátra.info.

Az építés alatt álló torony alapszintjének átmérője 33 méter, magassága pedig valamivel meghaladja majd az 53 métert. A toronynak négy kilátópontja lesz, amelyből a legfelső kilátószint üvegpadlót kap, és terveznek mellé egy csúszdát is. A spirális feljáró hossza a talajtól a tetejéig számítva összesen 580 méter lesz.

A Tátrai Nemzeti Park Igazgatóság (Správa TANAPu) igazgatója, Pavol Majko a szlovák Plus JEDEN DEŇ cikkében azt nyilatkozta, hogy a területen, amely a település tulajdonában van, egykor játszótér volt. „A helyszín jelenleg 3-as fokozatú védelem alá tartozik, ezt azonban szeretnék 2-es fokozatúra mérsékelni, mivel ezen a területen már vannak különféle épületek. Szakértői véleményünkben korlátoztuk az építmény magasságát, így a torony nem tűnik olyan tájidegennek, hiszen jóval alacsonyabb lesz, mint a síugrósánc volt" – fogalmazott az igazgató utalva arra, hogy a kilátótornyot az építtetők a síugrósánc alatti sportkomplexumba tervezik.

A szlovák lapokban ez a látványterv jelent meg a napokban a kilátórólForrás: TVNOVINY.sk

A szlovák lap szerint a természetvédők bizonyos feltételekkel zöld lámpát adtak az építkezésnek, jelenleg azt vizsgálják, hogy az ajánlásaik és feltételeik tükröződnek-e az építési engedélyben. Ugyanakkor egyelőre senki nem tudja, hogy az épület pontosan hogyan fog kinézni, az építkezésen dolgozók 60 méter magas toronyról beszélnek, az önkormányzat képviselői ennek a feléről.

 

Amikor Csorba község önkormányzata felújította a Csorbai-tónál lévő sportkomplexumot, a rendezési tervben meghatározták, hogy az ott esetlegesen felépítendő építmények magassága nem haladhatja meg a közelben álló fenyőfák magasságát. Ezt a véleményt támogatja a nemzeti park igazgatója is, aki a természetvédők feltételeivel együtt támogatja a beruházást. Mindenesetre a jelenlegi hírek arról szólnak, hogy a kilátó várhatóan 2021 nyarán nyílik meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek