Ideiglenes madárgyűrűző állomás működik a jövő hét végéig Budapesten

Ideiglenes madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál hétfőtől augusztus 24-ig.

A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól délelőtt 10 óráig, valamint délután 17-18 órától naplementéig tart az időjárástól függően a Naplás-tónál. Az utolsó napon, vagyis augusztus 24-én csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően bontják a tábort, közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A kép illusztrációForrás: JillWellington/Pixabay

Esős időben a gyűrűzés szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik. A látogatók a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek. Ennek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására.

A tábor a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával. Az MME Budapesti Helyi Csoportja hatodik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten. Tavalyi 39 faj 709 egyedét sikerült befogni az ideiglenes gyűrűzőtáborban, írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek