Még van idő néhány túrára a Nyitott Balaton programjai közül

Az idei Nyitott Balaton programsorozat május 27-én ér véget, úgyhogy még van idő részt venni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által szervezett túrák egyikén.

Bár nem hétvégére esik, de ha épp most jár a környéken, május 10-én egy háromkilométeres túrával ünnepelheti, hogy 25 éve nyilvánították természetvédelmi területté a Hévízi-tavat. Ugyanezen a napon a Kis-Balatonon a vonuló madarak világnapját ünneplik: a Diás-szigeten lévő Fekete István Emlékhelyhez és Matula-kunyhóhoz vezető kirándulásunk fő témája a madárvonulás lesz.

A harkályok és bükkfák nyomába eredhetnek az érdeklődők május 12-én egy négyórás túrával, mely a Szécsisziget vízimalmától indul. Errefelé, Vétyempuszta közelében van az ország egyik legöregebb és legnagyobb fákból álló erdeje, melyek közül sok kétszáz éves. Az ingyenes, tizenegy kilométeres túráról itt tudhat meg többet.

Harkályok akcióban: ebből a fából senki sem menekülhetForrás: Shutterstock

Ugyanezen a napon Gyenesdiáson várják az igazán fitteket, akik egy huszonkét kilométeres túrára is szívesen vállalkoznak. Szintén a Madarak és fák napjához kapcsolódik ez a túra, melynek során egy pálos kolostorromot is útba ejtenek majd, a Szent Miklós-völgyben, végül a gyenesdiási Vadlánylik-barlangba is bemászhatnak. Az ingyenes túráról itt tájékozódhat.

Városlőd földtani gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az, aki május 13-án erre látogat. A két távon (12, illetve 6 kilométer) is választható kirándulás során mészkövek, dolomitok és ősi tengerüledékek egyaránt útba esnek, majd egy marsbéli tájat idéző, karmazsinpiros sziklát is meglátogatnak a túrázók. Végül egy rendkívül dekoratív, csak ezen a környéken előforduló kőzetritkaságot is megismerhetnek. Bővebben itt olvashat erről.

Herend nem csak a porcelánról szól: a május 20-i túrán erről meg is győződhet, ekkor indul ugyanis az Aranyos-patak rejtett földtani kincseit felkereső kirándulás. A nyolc kilométeres túra a Porcelánmúzeum parkolójából indul; további információkat róla itt talál.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek