Túrázzon a Balaton-felvidéken januárban!

Geotúrák, tavasbarlang, emlékezés Fekete Istvánra és egy vizes túra is várják azokat, akik nem riadnak vissza a hidegtől, esetleg megnézték ezt a drónvideót a Balaton-felvidékről, és máris indulni akarnak arrafelé kirándulni.

A legközelebb január 14-én kínál túrát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, mégpedig Szentbékkállán és környékén. A felfedezést a résztvevők a velétei palotaromnál kezdik, aztán egy 2,5 millió éves vulkán kitörését tanulmányozhatják, végül pedig az utánozhatatlan szentbékkállai kőtenger kerül sorra.

A könnyű geotúra 5 kilométeres, további részleteket róla itt olvashat.

Forrás: Justin Kern / Flickr.com

Tavaly már ajánlottuk ugyan, hogy lehet a Hévízi-lefolyón evezni, de nézzék el nekünk, ha ismételjük magunkat, mert tényleg olyan különlegesség, hogy kár lenne kihagyni. Január 19-én és 20-án ismét csoroghatnak az érdeklődők a télen is 20 fokos vízen tündérrózsák és vízimadarak között. A túra a Hévízi-tó déli árapasztó zsilipjétől indul, és tíz kilométeres. Parkolni a tó melletti fizető parkolóban lehet. A résztvevők három fős kenukban eveznek Fenékpusztáig, ahonnan a visszaút autóval történik.

A túrára előzetes fizetés és jelentkezés szükséges; további információk itt.

 Január 21-én Lovas és Felsőörs között az ősember festészetének nyomába eredhetnek az érdeklődők. Felsőörs földtani értékeihez vezető rövid és hosszú túra keretében bemutatják a vadregényes tájat és a kultúrtörténeti értékeket, többek között a Király-kúti forrást, a Lovasi festékbányát és a Szt. Kereszt-hegyet.

Hosszú (12 kilométeres), illetve rövid (6 kilométeres) túra közel lehet választani. Jelentkezés szükséges; további részleteket itt talál.

Január 27-én a Kis-Balaton Látogatóháznál Fekete Istvánra emlékeznek. Az író születésnapja alkalmából felelevenítik életének mozzanatait, műveit, valamint kirándulást indítanak a Diás-szigeten lévő Fekete István Emlékhelyre.

A háromórás túrára előzetesen kell jelentkezni; további részleteket itt olvashat.

A Tapolcai Tavasbarlang áttetsző vizeForrás: dr. Korom János / Flickr.com

Január 28-án Csobánc-Tapolcai geotúrára várják az érdeklődőket, melynek része a Tapolcai Tavasbarlang felkeresése is. A téli túrán a Tapolcai-medence két földtani gyöngyszemét mutatjuk be: a résztvevők megismerhetik egyik legszebb vulkáni tanúhegyünk, a Csobánc földtani és kultúrtörténeti érdekességeit, majd csónakázhatnak a Tapolca város alatt rejtőző barlanglabirintus türkizkék vizén.

Az összesen 5 kilométeres sétára jelentkezés szükséges, további részleteket itt talál.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek