Darules és maratoni madártúra is lesz a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Novemberben minden hétvégén valamilyen programmal, például darulessel és maratoni madarásztúrával várja a természetbarátokat a Körös-Maros Nemzeti Park – írja az MTI.

Novemberben minden szombaton, az alkonyi órákban darulesre hívja az érdeklődőket a Körös-Maros Nemzeti Park a Kardoskúti Fehértóhoz, ahol az éjszakázóhelyre behúzó darvakat, nagy lilikeket és más madarakat lehet megfigyelni.

A Kardoskúti Fehértó évszázadok óta olyannyira kedvelt természetes megálló a darvak számára, hogy olyankor is leszállnak itt, ha nincs víz a mederben. Idén ősszel első csapataik már október elején megjelentek, és számuk azóta folyamatosan gyarapszik, jelenleg több ezren tartózkodnak a területen.

Az utóbbi hetek esőzéseinek hatására a tavon ismét kialakultak kisebb kiterjedésű vízfelületek. Ezek a sekély, csupán néhány centiméteres vizek alkalmasak arra, hogy a darvak a szőrmés ragadozóktól védetten, biztonságban tudjanak éjszakázni. Nappal innen járnak táplálkozni a környező területekre.

A darvak esti behúzása az éjszakázóhelyre igen látványos. Mielőtt a tóra leszállnának, előbb annak 3-5 kilométeres körzetében, előgyülekező-helyeken csoportosulnak. Amikor már majdnem teljesen besötétedik, hangos krúgatásokkal behúznak a tóra. Nagyon szép látvány, ahogyan egyszerre több ezer daru repül a puszta felett.

A madarak egészen az első kemény hidegekig, illetve addig maradnak Magyarországon, amíg táplálékot találnak a környező kukoricatáblákon. Ha útra kelnek, igen hamar, egy-két nap alatt elérik az észak-afrikai partokat. Enyhébb teleken előfordul, hogy sok daru nem megy tovább, hanem a Dél-Alföldön tölti a hideg évszakot.

Fotó: Marik Pál - Körös-Maros Nemzeti Park / Facebook
November 5-én, vasárnap Szunnyad a park címmel szezonzáró rendezvényt tartanak a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpontban és Állatparkban. A résztvevők megismerkedhetnek a tökfaragás fortélyaival, készíthetnek tökből madáretetőt, lámpást, amőbát, tökbéllel etethetik a vaddisznókat, emellett vezetett túrán is részt vehetnek az állatparkban.

November 11-én, szombaton a Biharugrai-halastavaknál Márton-napi sétára várják a látogatókat, a túrán az őszi vonulásban lévő madárfajokat, elsősorban a vadludak népes seregeit lehet megfigyelni.

November 19-én, vasárnap Erzsébet-napi „bitang marha" keresésre, azaz pusztai madarászatra, egy körülbelül 15 kilométeres, maratoni madarásztúrára várják az érdeklődőket.

Részletes információk a Nemzeti Park honlapján olvashatók.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek