Elkészült a világ leghosszabb túraútvonala - 25 év kellett hozzá

Elkészült a világ leghosszabb túraútvonala - 25 év kellett hozzá

Huszonöt év után elkészült a világ leghosszabb szabadidős túraútvonala, amely nem kevesebb, mint huszonnégyezer kilométeren ad lehetőséget arra, hogy Kanada csodás erdeiben barangoljunk. Számtalan kisebb ösvény keresztezésével jut el az ország illetve a kontinens egyik tengerpartjától a másikig, összesen 15 ezer különböző helyi közösség összekapcsolásával - írja a Travel and Leisure.

Az ötlet 1992-ben pattant ki három kanadai, Pierre Camu, Bill Pratt és Paul LaBarge fejéből. Huszonöt évvel később, több mint 470 önkéntes csoport áldozatos munkájának köszönhetően aztán az álom végül valósággá vált.

A monumentális erdei ösvényrendszer számtalan egyéni útvonalat rejt, ami kifejezetten biciklisek, lovasok vagy éppen snowboardosok számára készült. Az útvonal csaknem negyedén találunk olyan szakaszokat is, amit vízen, például kajakkal lehet csak megtenni. Van, ahol egy régi vasútvonalat követ a csapás; ennek mentén idilli halászfalvakat, elzárt öblöket és réteket fedezhetünk fel Channel-Port aux Basques-től St. John's településekig.

Grand Falls Gorge, New BrunswickFotó: Trans Canada Trail / Facebook

 A túrázók ezzel együtt jópár nagyvárost is érintenek, nem véletlenül: Halifax, Montreal, Ottawa és Toronto mind kikerülhetetlen része az élménynek. Az erdei illetve urbánus környezet váltogatásával nemcsak Kanada sokszínűségét tapasztalhatjuk meg, de egy-egy húzósabb sátortúra után fel is töltekezhetünk mindazzal, amit a modern civilizáció adhat - gondoljunk csak a helyi pubokra, vagy közösségi helyszínekre. Ha még mindig nem kapott hozzá kedvet, nézze meg ezt a videót:

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek