A világ első föld alatti parkja épülhet meg New Yorkban

Július 14-én a New York-i városháza megadta az engedélyt a világ első föld alatti parkjának létrehozásához. A Lowline névre keresztelt parkot a manhattani Lower East Side-on, egy elhagyatott, föld alatti állomáson alakítanák ki. Sok tennivaló akad addig, míg a park valósággá válhat, de a mostani döntéssel a fejlesztők egy lépéssel közelebb kerültek céljukhoz – írja a New York magazin riportja alapján a Mentalfloss.

A park tervezőinek például be kell még bizonyítania, hogy az általuk kifejlesztett technológiával ténylegesen tudnak annyi napfényt a föld alá juttatni, amivel egész évben életben tudnak tartani négyezer négyzetméternyi zöld területet. Emellett befektetőkre is szükségük lesz, a Lowline-projekt ugyanis rettenetesen drága. Az építés költségei 60 millió dollárba kerülnek majd, a park fenntartása pedig évente további négymillió dollárba. A város vezetése eddig még nem ajánlott fel közpénzt a dologra, de nem is zárkóztak el a gondolattól.

New York másik különleges parkjának, az elhagyatott vasúti felüljárón kialakított High Line-nak a népszerűségéből arra lehet következtetni, hogy az emberek biztosan imádnák a Lowline parkot is. Pedig nem örül neki mindenki: a terv ellenzői a környék bérleti díjainak várható emelkedését, az új látványosság miatt az amúgy is zsúfolt negyedbe özönlő turistákat hozzák fel ellenérvként. Másokat az zavar, hogy túl gyorsan lezárták a pályázatot, így egyéb hasznosítási módoknak esélye sem volt. Sokan például szívesebben látnának egy modern, föld alatti buszterminált itt.

A föld alatti kirándulással pár évet akkor is várnunk kell, ha minden akadályt sikerrel vesznek a tervezők. A legoptimistább becslések szerint is csak 2021-ben nyithat meg a Lowline park.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek