Így vitorlázhat olcsón a Balatonon

    Kipróbálná, milyen a Balaton közepéről gyönyörködni a panorámában, élvezni a nyugalmat, vagy izomból húzni a köteleket, és szelni a hullámokat? Akár fél napra is lehet vitorlás hajót, motoros yachtot bérelni, és az is megoldható, hogy a bringakör közben kihajózzon! Elmondjuk, hogyan.

    A vitorlázás továbbra sem tartozik az olcsó programok közé, viszont felejthetetlen élmény. Ha nincs olyan ismerőse, akihez be tudja könyörögni magát, alapvetően kétféle forgatókönyv létezik, attól függően, hogy kapitánnyal együtt bérelne hajót, vagy ön lesz az, aki a kormánykeréknél áll.

    A skipper a főnök

    Az első verzió esetében rengeteg chartercég szolgáltatásai közül válogathat. Érdemes minél előbb összeszedni a barátokat, és lefoglalni a hajót – a főszezon hétvégéire már nagyjából el is fogytak a bérelhető vitorlások.

    Nem elérhetetlen Galéria: Vitorlázás, hajóbérlés a BalatononFotó: bokamari / Indafotó

    A vitorlázás egyáltalán nem olyan, mintha luxusautót bérelne az ember sofőrrel. Ez most lehet, hogy nem hangzik túl meggyőzően, de itt nem ön, hanem a kapitány a főnök, annak ellenére, hogy ön fizet. Ennek pedig egy oka van: a biztonság. A fedélzeten "egészséges diktatúra" van, mondja Bakóczy Kálmán, a Rosa nevű bérelhető hajó kapitánya és tulajdonosa. "Az emberek és a hajó biztonsága alapvetően fontos. A skipper mondja meg például, hogy mikor lehet fürdeni a Balatonban, és ha úgy ítéli meg, hogy fel kell venni a mentőmellényt, akkor szót kell fogadni".

    A vitorlázás persze nemcsak passzív program, részt is lehet venni a hajó vezetésében – a skipper át is adhatja egy kis időre a kormányt, ha megfelelőek az időjárási viszonyok. De ez mindig az ő döntése, nem tartozik kötelezően a szolgáltatáshoz.

    Az sem mindegy, milyen ruhában érkezik a fedélzetre: ez nem az a terep, ahol a legújabb nyári ruha, és az fedetlen izmos felsőtestek bemutatásra kerülhetnek. A hajón ún. "dekkcipőt" kell viselni, ami lehet egy világos talpú tornacipő is, ami nem csúszik, és nem fogja meg a fedélzetet, mondja Bakóczy Kálmán. Sapkát és hosszú ujjú felsőt érdemes felvenni, mert a vízen sokkal erősebb a nap, a leégés és a napszúrás is sokkal gyorsabban összejöhet, ha pedig a parton hűvös a szél, bent még hidegebb lesz. A naptejet se hagyja a parton, ha azt szeretné, hogy a vitorlázás kellemes emlék maradjon, ne pedig egy fájdalmas leégés kezdete.

    A szabályokat be kell tartanunk Galéria: Vitorlázás, hajóbérlés a BalatononFotó: sm33 / Indafotó

    Utószezonban sokkal olcsóbb

    És hogy mennyibe kerül mindez? Hétköznap és utószezonban természetesen sokkal kevesebbe. Minden chartercégre igaz, hogy a hajó bérleti díja mellett a skipper díját és a takarítást is fizetni kell, ezenkívül kauciót is kérnek.

    Egy tíz fő befogadóképességű, teljesen felszerelt, 7 fekvőhelyes Bavaria 32 Cruiser hajó például a balatonfüredi E-yachtnál főszezonban 70 ezer forintba kerül egy munkanapra, munkaszüneti napokra 90 ezer forintba, ezenkívül hétvégi és heti csomagokat is kínálnak. TV, hűtő, gáztűzhely, meleg vizes zuhanyzó is van a hajón. A kapitány díja 32 ezer forint, a takarítás 12700, és 200 ezer forint kauciót kérnek. Utószezonban, augusztus 28-tól a bérleti díj már csak 50 ezer forint a hétköznapokon, és ha megtölti a hajót a barátaival, máris sokfelé oszlik a végösszeg, akár fejenként 10 ezer forintból kijön egy szeptemberi hajókázás.

    Ha a komfortzónából tud engedni, és a napozós vitorlásélmény helyett inkább belecsapna a hullámokba, a Sport Yacht Charternél már napi 30 ezer forintért talál 5 személyes vitorlás hajót (a takarítás díja 6000, az üzemanyagé 5000, a kapitány díja 35 ezer forint.)

    Bringával a fedélzeten

    Arra is van lehetőség, hogy feldobja a balatoni bringakört egy kis pluszprogrammal, ráadásul úgy, hogy közben a biciklikért sem kell aggódni. A balatonfenyvesi BIKE Bringaközpont összefogott a szomszédban megnyílt kikötővel, és így a bringával érkezők is bérelhetnek hajót, akár néhány órára is. Főszezonban a 4 kerékpár szállítására is alkalmas hajó ára 65 ezer forint egy napra a hétköznapokon, és 78 ezer a hétvégéken, utószezonban ugyanezért 50 ezer, illetve 60 ezer forintot kell fizetni.

    A bringákért sem kell aggódni Galéria: Vitorlázás, hajóbérlés a BalatononFotó: Bike Balaton

    Ha csak néhány órát tud erre szánni, akkor minden megkezdett óra/10 ezer forint áron lehet relaxálni a vízen, mielőtt folytatja a bringázást. A fedélzeten maximálisan 11 fő tartózkodhat, és a bérleti díj már tartalmazza a kapitány díját és a takarítást is, plusz egy személyautó parkolásának díját a kikötőben.

    Természetesen a fenti példáknál lehet olcsóbban és sokkal drágábban is megoldani a hajóbérlést, csak azt szerettük volna megmutatni, hogy egy kis szervezéssel, utánajárással igenis elérhető, és megfizethető ez az élmény. Főleg, ha nem ragaszkodik a főszezonhoz és a hétvégéhez, és nem zavarja, hogy sokadmagával tartózkodik a fedélzeten. Éppen ezért alaposan gondolja át, kikkel akar "összezárva" lenni egy napig, mert a csobbanás nem mindig opció. Nem biztos, hogy ideális program az anyósjelölttel való első találkozásra – összeszokott, rugalmas baráti társaságoknak viszont szuper program.

    Ha néhány óra is elég

    Ha nem szeretne a szervezéssel foglalkozni, és néhány óra is elég a vízen, keressen olyan programokat, amelyek része a vitorlázás is! Így minden gond nélkül átadhatja magát a napozásnak, a fürdésnek, nem kell papírokkal és kaucióval bajlódnia. A Bike Balaton például 3 órás naplemente túrákat szervez 30 ezer forintért - és ezért az összegért akár 11 fő is lehet a fedélzeten.

    A Tagyon Birtokon a vitorlázás a felvezetés Galéria: Vitorlázás, hajóbérlés a BalatononFotó: Szabó Miklós / Tagyon Birtok

    A Zánka közelében található Tagyon Birtokon pedig egy késő estébe nyúló gasztrós-boros program felvezetése a vitorlázás, ahol önnek nincs más dolga a fedélzeten, mint végigkóstolni a birtok borait és saját sütésű kenyerét a padlizsánkrémmel együtt.

    Ha nem akar kapitányt

    Szeretné ön vezetni a hajót, de nincs hozzá jogosítványa? Jó hír, hogy a kezdő vitorlástanfolyamokat egy egyhetes intenzív képzés során el lehet végezni a Balaton számos vitorlásklubjában, és olyan opció is van, hogy az elméleti órákra Budapesten kerül sor. Hajózási szabályzat, hajógéptan, vízi közlekedési ismeretek, a vízből történő mentés, nyílt vízi manőverek alkotják többek között a tananyagot.

    A sikeres vizsga után a Nemzeti Közlekedési Hatóság állítja ki a nemzetközi vitorlás kishajó vezetői engedélyét, amely világszerte az összes belvízre érvényes, legfeljebb 20 méter hosszú, 12 fő szállítására alkalmas vitorlás kishajóra. A jogosítvány és a vizsga kb. 130 ezer forintba kerül, és érdemes elvégezni egy bérlésre felkészítő tanfolyamot is, amivel biztosabbá teheti a tudását.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!